Újabb lépést tesznek a magyar úton a lengyelek

Lengyelországban - akárcsak néhány évvel ezelőtt Magyarországon - összevonhatják a jegybankot a pénzügyi felügyelettel. Az intézkedés abban is hasonlít a magyarhoz, hogy a szakértők bírálják.
Barabás Júlia, 2017. április 2. vasárnap, 18:12
Fotó: Napi.hu

Nemsokára a Szejm elé kerül az a képviselői indítvány, amely szerint a központi bankot összevonnák a pénzügyi felügyelettel - írta a wiborcza.pl. Az egyelőre nem derült ki, hogy miként fog egy fedél alatt működni a két intézmény, csak annyit tudni, hogy a törvényt a jegybankban készítették elő és a radikális jobboldali  kormánypárt (PiS) képviselőinek feladata a változtatás megszavazására szorítkozik.

Hogy, hogy nem, a két szervezet szerint az ötlet jó, mert olyan idők jöhetnek, amikor meg kell erősíteni a pénzügyi felügyeletet, ami az új felállásban könnyebben mehet. Válság esetén például gyorsabban kommunikálhatnak egymással, ami meggyorsítja a döntéshozatalt is - érvelnek a javaslat benyújtói.

Az előző kormány jelenleg ellenzékben lévő pénzügyminiszter-helyettese azzal érvel az összevonás ellen, hogy a központi banknak mindenképpen meg kellene tartania függetlenségét. Mivel a felügyeletek különböző pénzpiaci vitákba is belefolynak, az összeolvadás miatt  belerángathatják ezekbe a jegybankot is.

A Xelion befektető társaság vezető elemzője szerint a pénzügyi felügyeletek jól dolgoztak, függetlenségük bevált, ezért nem indokolható a változtatás. Igaz ugyanakkor, hogy más európai országokban is van ilyen megoldás. Az uniós tagállamok közül húsz adott a központi banknak felügyeleti funkciót.

HOZZÁSZÓLÁSOK