Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Mitsubishi a gyártókapacitásának növelése érdekében egy új gyárat akar nyitni Közép-Kelet-Európában. A Digi24 értesülései szerint a román kormánnyal már múlt hét elején tárgyaltak a tervezett beruházásról, de döntés még nem született - írja a portál a Digi24 alapján.

Úgy tudni, hogy a projekt 200 millió euróból (62 milliárd forintból) valósulhat meg. Ha a román kormánnyal sikerül megegyezniük, akkor az új gyártóüzem Temes vagy Prahova megyében létesülhet. A helyszínek mellett szól az autópálya-közelségük, ez jelentősen megkönnyítheti a legyártott termékek exportját Közép-Európába és Nyugat-Európába.

A román mellett a szlovák és a magyar kormánnyal is tárgyal a Mitsubishi vezetése. A lap szerint az egyeztetéseken többek között szóba került, hogy az autómotor-gyár megépítése esetén mekkora adókedvezményt és pénzbeli támogatást kaphatnának a beruházáshoz a japánok - írja a Portfolio a Carscoops értesülései alapján.

A Mitsubishit tavaly májusban 2,2 milliárd dollárért vásárolta meg a Nissan. Akkor 34 százalékos részesedést szereztek a cégben, ezzel nemcsak a legnagyobb tulajdonosa lett a vállalatnak, hanem megszerezte az irányítása feletti kontrollt is. Akkor azt ígérték, hogy növekedő pályára állítják a japán gyártót.