Újabb ország kér segítséget az IMF-től

Mongólia új kormánya azzal a kéréssel fordult a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF), hogy nyújtson pénzügyi támogatást gazdasági programjának megvalósításához.
MTI, 2016. szeptember 30. péntek, 14:50

Gerry Rice, az IMF szóvivője szerint az egyeztetések a jövő héten kezdődnek Washingtonban, majd október második felében a mongol fővárosban folytatódnak.

Mongólia gazdasága öt éve még a világon a legnagyobb ütemben, 17,3 százalékkal bővült, mára főbb exporttermékei, a szén és a réz iránt azonban megcsappant a külföldi kereslet, miközben jelentősen visszaestek a külföldi befektetések. Az országba idén az első hat hónapban mindössze 35 millió dollár értékben érkezett külföldi befektetések, 2011-ben ez még több mint 4,5 milliárd dollár volt.

A mongol központi bank augusztus közepén arra kényszerült, hogy 4,5 százalékponttal, rekordszintre, 15 százalékra emelje az alapkamatot, hogy lefékezze a nemzeti valuta, a tugrik elértéktelenedését. Június vége óta a tugrik árfolyama 15 százalékkal csökkent a dollárral szemben.

Augusztusban a Fitch Ratings azt közölte, hogy Mongóliának nagy kihívást jelent a közkiadások finanszírozása az egyre gyengülő nemzeti valuta miatt. Az ország államháztartási hiánya eközben a GDP csaknem 21 százalékára nőtt.

Egy másik nagy hitelminősítő, a Standard & Poor's egy osztályzattal B mínuszra rontotta Mongólia adósi besorolását. Az S&P úgy véli, hogy 2016 és 2019 között átlagosan 3,2 százalék lesz a mongol gazdasági növekedés.

HOZZÁSZÓLÁSOK