Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Ilyen értelmű közleményeket adtak ki a Barack Obama amerikai elnök és a többi nyugati ország vezetői között megrendezett videokonferencia után.

Josh Earnest fehér házi szóvivő azt írta az amerikai közleményben, hogy Obama a videokonferencián elítélte Oroszországot "és az általa támogatott szakadárokat", amiért nem tartják magukat vállalásaikhoz. A szóvivő szerint az elnök közölte: kormánya még mindig azon tanakodik, hogy az Egyesült Államok szállítson-e fegyvereket Kijevnek. Washington most először közölte hivatalosan, hogy gondolkodik a fegyverszállításon.

A francia elnöki hivatal közleménye szerint a szóban forgó nyugati országok és az EU az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) "eszközeinek" megerősítését szeretné a tűzszünet és a minszki egyezmény betartatása érdekében. Barack Obama amerikai és Francois Hollande francia elnök, Angela Merkel német kancellár, David Cameron brit és Matteo Renzi olasz miniszterelnök, valamint Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke "egyetértettek abban, hogy a nemzetközi közösség hathatós fellépésére lesz szükség, amennyiben a Minszkben elfogadott intézkedések megvalósításának folyamata megakad", egyúttal emlékeztettek az érvényben lévő szankciók és a teljes minszki csomag megvalósítása közötti kapcsolatra. A francia közlemény nem részletezte, hogy az EBESZ milyen eszközeinek megerősítésről van szó, de a szervezet - amelynek jelenleg 520 megfigyelője van jelen Ukrajnában - kedden Bécsben közölte: a megfigyelők létszámának növeléséhez a nemzetközi közösségtől új mandátumra van szükség.

Martin Dempsey tábornok, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke kedden a washingtoni szenátus fegyveres erők bizottságában kijelentette: a leghatározottabban amellett van, hogy az Egyesült Államok szállítson fegyvereket Ukrajnának, méghozzá a NATO keretén belül, mert "(Vlagyimir) Putyin (orosz elnök) végső célja a NATO megosztása".

Az Ukrajnába irányuló amerikai fegyverszállítások washingtoni mérlegeléséről elsőként vasárnap a The New York Times (NYT) című lap internetes kiadása, majd hétfőn az AP hírügynökség számolt be meg nem nevezett kormányzati tisztségviselőkre hivatkozva. A források hangsúlyozták, hogy Obama elnök még nem döntött ilyen értelmű segítségnyújtásról, mert komoly aggályai vannak annak lehetséges következményeivel kapcsolatban.

Az Egyesült Államok eddig halált nem okozó eszközök, köztük golyóálló mellények, éjjellátó készülékek, kommunikációs berendezések, elsősegély- és utászfelszerelések szállítására korlátozta az amerikai segítségnyújtást. A NYT-t úgy tájékoztatták, hogy Javelin típusú tankelhárító rakéták, kézi lőfegyverek, lőszer és felderítő drónok Ukrajnába küldésének lehetősége merült fel.