Úgy tűnik, Donald Trump rendületlenül tovább folytatja meghökkentő, becsületsértő állításokra alapozott elnökválasztási kampányát - derül ki a Business Insider jelentéséből.

Miután kedden félreérthető kijelentésben célzott arra, hogy ellenfelét, Hillary Clinton volt demokrata külügyminisztert esetleg lelőhetnék a fegyvertartás hívei, szerdán Barack Obama elnök került a célkeresztjébe.

A Florida államban tartott nagygyűlésén kijelentette, hogy az egyebek mellett Szíria és Irak egy részét megszálló, véres kezű ISIS terrorszervezet sok szempontból tisztelheti Obamát, aki az ISIS alapítója. Az ingatlanmágnás többször elismételte ezt a kijelentését némi tapsot aratva a nézők körében.

Clinton már csak "társalapító"

A terrorszervezet társalapítója "természetesen" Hillary Clinton demokrata elnökjelölt. A volt külügyminisztert ezzel visszaléptette a démonizált politikusok rangsorában, ugyanis a múlt héten még őt jelölte meg az ISIS alapítójának. Ehhez persze hozzátette, hogy ezért megfelelő "jutalmat" kellene kapnia.

Trump kampánya rendszeresen terjeszt olyan összeesküvés-elméleteket, amelyek szerint az Obama-adminisztráció szimpatizál az Iszlám Állammal. Kevésbé zavartatja magát attól a ténytől, hogy az USA légi csapásokkal és egyes helyi harcoló csoportok katonai támogatásával küzd a terrorszervezet ellen. Szerdán például az amerikai hátszelű erők elfogadták az ISIS líbiai főhadiszállását.