Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Korábban a horvát sajtó hat vasúti szakszervezet képviselőire hivatkozva azt írta, hogy a jelenlegi 46 nemzetközi járatból a decembertől érvényes menetrend szerint csak 12 közlekedik, nyolc egész évben, négy pedig nyaranta. A szakszervezetek attól tartanak, hogy a járatritkítás nagyarányú leépítéssel jár majd együtt.

A Pélmonostor-Pécs és Szarajevó-Budapest vonatokon havonta átlagosan 1500 ember közlekedik - olvasható a Glas Slavonije hétfői cikkében. A lapnak név nélkül nyilatkozó forrás arra hívja fel a figyelmet, hogy ezeket a járatokat leginkább a Magyarországon tanuló drávaszögi egyetemisták vették igénybe. A külhoni diákok a vasúti járatok beszüntetése után csak személyautóval tudnak majd közlekedni, mert Horvátország ezen régiója és Magyarország között menetrendszerinti autóbuszjárat sem közlekedik.

A horvát vasúttársaság tervezett járattörlése ellen boszniai, szlovén és szerb vasúti szakszervezetek is tiltakoznak - írja az eszéki lap.