Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Életre kelt a Selyemút, vagyis az Európát a középkorban Kínával összekötő kereskedelmi útvonal. Az első szerelvény megérkezett Kínából az oroszországi Kalugába, ahova az ottani Samsung üzemnek szállított alkatrészeket.

Mint a Szputnyik hírügynökség emlékeztetett, Peking és Moszkva tavaly írta alá a közös nyilatkozatot a Selyemút Gazdasági Övezet létrehozásáról. Ez a tervek szerint Kelet-Ázsiát, a Közel-Keletet és Európát köti majd össze, a távlati tervekben még Afrika is szerepel, legfontosabb elemei azonban Kína és Oroszország. Peking a másik irányra is figyel: már elindította a Kínából a Közel-Keletre tartó első konténerszerelvényt, Kazahsztánon és Türkmenisztánon át tart Teheránba. A 10,4 ezer kilométeres utat a vonat 14 nap alatt teszi meg.

Hogy Peking mennyire komolyan veszi a Selyemút tervét, ékesen bizonyítja, hogy az év elején 100 milliárd dolláros tőkével megalapította az Ázsiai Infrastrukturális Befektetési Bankot (Asian Infrastructure Investment Bank - AIIB) és létrehozta az Új Selyemút Alapítványt 40 milliárd dolláros alaptőkével, amelynek célja a régió nagy infrastrukturális beruházásainak támogatása. Az egész projektben Kína kulcsszerepet szán Iránnak, amelynek 15 országgal van szárazföldi határa, és a következő hat évre már 6 milliárd dolláros támogatást ígért a projekthez.