Fittyet hányva a gyárak leállásának és az áramhiánynak márciusban nőtt a japán feldolgozóipari vállalatok megrendelésállománya - írja a Bloomberg. A megelőző hónaphoz képest 2,9 százalékos bővülést jegyzett fel a kormánykabinet hivatala, miután februárban, a földrengés előtt még 1,9 százalékkal csökkent a megrendelésállomány. Az Bloombergnek nyilatkozó elemzők arra számítottak, hogy 10 százalékkal zuhanni fog a következő hat hónap várható tőkebefektetéseit előre jelző mutató.

A szakértők azzal magyarázzák tévedésüket, hogy nem számítottak a cégek gyors reakciójára, úgy gondolták, időnek kell eltelnie ahhoz, hogy felkészüljenek a katasztrófa utáni helyreállításra. Ezzel szemben már márciusban megtették az első lépéseket ezen a téren. A Hitachi Construction Machinery Co., a világ legnagyobb exkavátorgyártója például már ezen a héten teljes kapacitással termelni fog - gépeire nyilván óriási igény lesz a romeltakarításban.

A kormány mérsékelte a lakosságtól és a vállalatoktól várt megtakarítási igényét: immáron csak azt kéri, hogy a nyáron 15 százalékkal vegyék vissza fogyasztásukat a korábban javasolt 20 százalék helyett. A korábbi statisztikai adatokból kiderült, hogy a vállalatok áprilisban 3,9, májusban 2,7 százalékkal akarták növelni termelésüket a márciusi zuhanás után. A múlt hónapban 2,5 százalékkal nőttek a termelői árak, ami 2008 óta a legnagyobb ugrás - mindezek alapján a szakértők arra számítanak, hogy a szigetország gazdasága a két hónappal ezelőtt vártnál hamarabb magához tér a márciusi katasztrófát követő megrázkódtatásából.