Bill Cassidy, aki Lindsey Graham szenátorral közösen terjesztette elő a tervet, a republikánus vezetők körében tartott sajtóértekezleten közölte: "úgy döntöttünk, hogy a héten nem szavazunk róla, mivel nincs meg a megfelelő számú voks". Lindsey Graham szenátor hozzátette: "egy napon majd eljutunk oda is".

A két republikánus politikus a múlt héten terjesztette elő a korábbiakhoz képest némi módosítást tartalmazó tervet, és a héten kellett volna voksolni róla. Ám hétfő estig már három republikánus politikus jelezte, hogy nem támogatja az elképzelést. Mivel a szenátusban a republikánusoknak kicsi a többségük és a demokraták egyhangúlag elutasítják a tervet, így a szavazás egyértelmű kudarccal zárult volna.

A Graham-Cassidy névre keresztelt tervezet nem törölte volna el teljes egészében az előző elnök, Barack Obama által elfogadtatott, Obamacare néven ismert egészségbiztosítási törvényt, de olyan változtatásokat eszközölt volna, amelyek - szakértők szerint - milliókat zártak volna ki az egészségbiztosítás lehetőségéből.

Mitch McConnell, a szenátus republikánus frakciójának vezetője a sajtóértekezleten már a várható adótervről kezdett beszélni, s azt hangsúlyozta, hogy immár az adóreform megvitatásáé az elsőbbség. Ezzel elemzők szerint a republikánusok azt jelezték, hogy a továbbiakban nem kívánnak az egészségbiztosítással foglalkozni, tehát érvényben marad az Obamacare.