A British Airways (BA) és a Ryanair törölte keddi skóciai járatait, miután Izland felől megérkezett a brit szigetek fölé a hét végi vulkánkitörés hamuja. Számos cég követte példájukat, köztük az EasyJet és a KLM. A BA helyi idő szerint délután két óra előtt nem indít és nem fogad járatokat Skóciába, illetve Skóciából, az EasyJet Inversness, Aberdeen Edinburgh és Glasgow városait törölte úti célja közül. A Ryanair egy óráig törölte induló és érkező járatait és bejelentette, hogy más légitársaságokkal együtt panaszt emel az ír légügyi hatóságnál a jelentős anyagi kárt okozó újabb légtérzár miatt. A cég szerint a tilalom teljesen indokolatlan.

Az izlandi meteorológiai intézet közben azt jelentette, hogy a vulkanikus tevékenység, amely a kitöréshez vezetett, alig változott az elmúlt órákban. Ez annak ellenére igaz, hogy a hamuoszlop magassága 20 kilométerről öt kilométerre csökkent. Az Icelandair, amely tegnap minden európai járatát törölte, ma vissza akarja állítani normális, menetrendszerű szolgáltatásait. A légtérzár veszélye miatt Barack Obama amerikai elnök már tegnap elutazott Írországból - eredetileg csak ma szállt volna repülőgépre, hogy Nagy-Britanniában folytassa európai körútját.