Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A szavazatok több mint 98 százalékával választották újra vasárnap Afrika legrégebben hivatalban lévő államfőjét, Teodoro Obiang egyenlítői-guineai elnököt a voksolás előzetes eredményei szerint.

Az államfői tisztséget csaknem 37 éve betöltő politikus néhány körzetben, például szülőhelyén, Mongomóban a szavazatok száz százalékát szerezte meg - közölte a választási bizottság elnöke, Clemente Engonga kormányfőhelyettes és igazságügy-miniszter vasárnap éjjel, hozzátéve, hogya voksolás "mindenféle bojkott nélkül, hazafias szellemben" zajlott, a részvétel "jelentős" volt.

A most 73 éves Teodoro Obiang Nguema Mbasogo 1979 augusztusában államcsínnyel került hatalomra az egykori spanyol gyarmat Egyenlítői-guineai Köztársaságban, nagybátyját űzte el a hatalomból. Azóta minden választást megnyert - rendre 90 százalék feletti eredménnyel -, és megszakítás nélkül áll a kőolajban és földgázban gazdag afrikai ország élén, amelyben jogvédő szervezetek szerint lábbal tiporják az emberi jogokat.

Az országban nagymértékű a korrupció, az ásványkincsekből származó bevételek egy szűk elithez kerülnek, elsősorban az elnök családjához, azon belül is 42 elismert gyereke közül a legbefolyásosabbhoz, Teodorin Obianghoz, aki Egyenlítői-Guinea második alelnöke.

Noha az egy főre jutó GDP a legmagasabb a kontinensen, a népesség több mint háromnegyede a Világbank által meghatározott szegénységi küszöb alatt él - írta nemrégiben a The Economist. A nyugat-afrikai ország mintegy 800 ezres lakosságának túlnyomó része kevesebb mint napi két dollárból tengődik, és a világ legszegényebbjei közé tartozik az ENSZ szerint.