Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Cselekvést sürget az Orbán-kormány ellen Guy Verhofstadt, az Európai Parlament liberális frakciójának vezetője, volt belga miniszerelnök. Cikkének elején az európai vezetőket kárhoztatja határozatlanságukért. Az uniós politikusok szerinte sokszor még akkor is csak a fejüket ingatják és a partvonalról kiabálnak be, amikor már régen a tettek mezejére kellene lépniük.

A bevándorlási válság jó példa erre. Ahelyett, hogy Európa kollektív intézkedésekkel kezelte volna a menekültek áradatát, rányomták a problémát a frontországokra, ami aláássa az európai szolidaritást. Részben ezzel összefüggésben a kontinens államai nem voltak képesek együtt fellépni Basár el-Aszad szíriai elnök bűnöző rezsimjével szemben, amivel utat nyitottak az orosz és iráni beavatkozás előtt - ez pedig nem enyhítette a káoszt.

Oroszok a háttérben

Nem elég, hogy az EU képtelen határozottan fellépni a szomszédságában történő rémes konfliktusok kezelésében, még azt is megengedte, hogy a szélsőséges, populista és nacionalista mozgalmak megerősödjenek az unión belül. Ezek a politikai erők, amelyek Oroszország aktív támogatását élvezik, kitermelték a Recep Tayyip Erdogan török és Vlagyimir Putyin orosz államfőre emlékeztető EU-s vezetőket.

Verhofstadt Lengyelország tényleges vezetőjére, Jaroslaw Kaczynskire, a kormányzó Jog és Igazságosság pártja elnökére és Orbán Viktor magyar miniszterelnökre gondol. Mindketten igyekeznek létrehozni illiberális államukat az EU-n belül. Orbán a 2010-es parlamenti választásokon szerzett többségét arra használta fel, hogy újraírja a magyar alkotmányos rendszert a saját érdekének megfelelően - véli az európai liberálisok vezetője.

Így szokták a despoták

Véleményét alátámasztandó hosszasan sorolja az elmúlt évek magyarországi fejleményeit. A civil társadalmat és a médiát ért támadásoktól eljut a Közép-európai Egyetem (CEU) bezárásával fenyegető törvénymódosításig. Mindezek eredőjeként az uniós támogatások az euroszekptikus rezsim fenntartását segítik - utal arra, hogy a magyar gazdaság nagyobb részben ezekből a pénzekből él.

A despoták a történelem során ugyanolyan módszereket alkalmaztak, mint a magyar kormányfő. Ugyanúgy bontották le lépésről lépésre a hatalom ellensúlyait kezdve az jogszolgáltatás függetlenségének kikezdésétől a sajtószabadság korlátozásán át a kritikus gondolkodás tudományos hátterének megtámadásáig. A különbség, hogy Orbán Viktor egy európai uniós ország élén áll.

Önelégült mosoly

Magyarország uniós csatlakozásakor egyebek mellett vállalta, hogy hiteles demokratikus intézményrendszert üzemeltet és garantálja a jog uralmának érvényesülését. Miután a falakon belülre került, az EU-nak nem sok eszköze maradt arra, hogy rászorítsa ezeknek a vállalásainak a betartására. Az Európai Bizottság számos eljárást indított a közös értékek megszegése miatt a magyar kormány ellen, ám Orbán ezeket önelégült mosollyal félresöpörte.

Az uniós alapszerződés 7. cikkelyének aktiválása, amelyet az Európai Parlament harmadik nekifutásra végül javasolt a magyar kormánnyal szemben, nem az az "atombomba", aminek minősítik, hanem normális lépés azzal a tagországgal szemben, amely rutinszerűen gyalogol át az európai polgárok alapvető jogain.

Sokba lehet hosszú távon

Verhofstadt szerint a Magyarország uniós szavazati jogának megvonásával fenyegető 7. cikkely élesítésével nem kellene késlekedni. Az Európai Bizottság az elmúlt években alaposan dokumentálta az ezt indokló tényeket. Ha az Európai Parlament kétharmada támogatná a cikkely alkalmazását, akkor az ügy az tagállamok vezetőit tömörítő Európai Tanács elé kerülne, amelynek napirendjére kellene tűznie a "magyar kérdést".

Európa hitelességét máris aláásta, hogy egyes vezetői kétértelműen viszonyulnak Erdoganhoz, Putyinhoz és Donald Trumphoz, az USA elnökéhez. Ha továbbra is elnézik Orbán vétkeit, annak komoly hosszú távú következményei lesznek. A liberális vezető szerint helyre kell állítani azoknak a közös értékeknek az érvényesítését, amelyek segítettek legyőzni a kontinens utolsó diktátorait, a spanyol Frankót, a portugál Salazart, a görög ezredeseket és egyesítették Európát a kommunizmus bukása után.

Kifelé velük!

Az értékalapú közösségekben, mint amilyen az EU, nincs helyük az olyan kormányok, mint amilyen Magyarországon és Lengyelországban regnál! - véli Verhofstadt. Az EU-nak élesítenie kell a 7. cikkelyt az elérhető legnagyobb többséggel. (A szavazati jog megvonásához konszenzusos határozatra lenne szükség, ám tudható, hogy a Magyarország esetén legalább a lengyel kormányfő megvétózná ezt.)

Az Európai Parlamenti liberális frakciójának vezetője cikke végén még megjegyzi, hogy az európai vezetőknek sikerül túlesniük Orbánon, akkor Kaczynskire fordíthatják a figyelmüket.