Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Golunovot, az ellenzéki Meduza hírportál munkatársát, akit pénteken kábítószerrel való üzérkedés címen vettek őrizetbe, kedden szabadon engedték, miután ejtették az ellene emelt vádat.

A belügyminiszter a történtek miatt két, a letartóztatásért felelős rendőrtábornok felmentését kérte az elnöktől, az eljárást végrehajtó rendőröket pedig az ellenük folytatott vizsgálat idejére felfüggesztette.

Mint arról a 444.hu beszámolt, a kábítószerrel való üzérkedés  címén Moszkvában csütörtökön őrizetbe vett újságírót, Golunovot még meghallgatása előtt kórházba szállították. Az Agora jogvédő civil NGO és a Meduza egyaránt úgy tudja, hogy agyrázkódást és bordatörést szenvedett, miután elzárása alatt megverték. Az ellenzéki lap szerint a gyanúsítás összefügghet annak a cikksorozatnak a főszereplőivel, amin Golunov épp dolgozott. Az újságíró az elmúlt időszakban főként uzsorásokról és a temetkezési ágazatra rátelepedő egyik szervezetről írt.

Gplunovot több kormánypárti média magas beosztású vezetője biztosította itámogatásáról és különböző nyilvános posztokban követelték szabadon engedését. Három jelentős üzleti-politikai lap, a Vedomosti, az RBC és az éveken keresztül baráti-ellenzéki lapként elkönyvelt Kommerszant is egységes, tiltakozó címlappal jelent meg vasárnap, és támogatásukról biztosították Golunovot.