Az amerikai szenátus csütörtöki határozatában Mohamed bin Szalmán szaúd-arábiai trónörököst tette felelőssé a hazája isztambuli főkonzulátusán október elején meggyilkolt Dzsamál Hasogdzsi szaúdi kormánykritikus újságíró haláláért.

Az egyhangúlag elfogadott határozatban a felsőház felszólította a szaúd-arábiai kormányt, hogy biztosítsa a felelősök megfelelő elszámoltathatóságát.

Az felsőház által elfogadott másik határozatban Amerika megvonja a jemeni háborúban a Szaúd-Arábia vezette arab koalíciónak nyújtott logisztikai segítséget.

A határozatok elfogadása közben Mike Pompeo külügy- és James Mattis védelmi miniszter az alsóházba ment, és figyelmeztette a képviselőket a kárra, amelyet a szaúdi-amerikai kapcsolatoknak okozhatnak.

A szenátorokat feldühítette, hogy a miniszterek elutasították az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) megállapítását, amely szerint a szaúdi trónörökös rendelte el Hasogdzsi meggyilkolását. Gina Haspel, a CIA igazgatója szerdán zárt körben tájékoztatta az amerikai képviselőház vezetőit Hasogdzsi meggyilkolásának részleteiről.

Donald Trump amerikai elnök eddig mégsem ítélte el a szaúdi trónörököst. Egy korábbi kijelentése szerint az Egyesült Államok "állhatatos szövetségese kíván maradni" Szaúd-Arábiának, nem áll szándékában felmondani a Rijáddal kötött több milliárd dollár értékű fegyvereladási megállapodásokat, és hálás a szaúdiaknak, hogy alacsonyan tartják az olajárakat.

A szaúdi monarchiát többször bíráló Hasogdzsit október 2-án gyilkolták meg az isztambuli főkonzulátuson. Az isztambuli főügyészség szerint Hasogdzsit előre kitervelt módon azonnal megfojtották, amikor belépett az épületbe.