Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Több mint egy évvel azután, hogy tavaly február 21-én nagymácsédi otthonukban kivégezték Ján Kuciak oknyomozó újságírót és menyasszonyát, Martina Kusnírovát, a szlovák Speciális Ügyészség Hivatala bejelentette, vádat emelnek Marian Kocner vállalkozó ellen. A hivatalos közlemény szerint a vádemelés alapja egy a nyilvánosság számára ismeretlen, de a felbujtást alátámasztó bizonyíték. Ez alapján a hatóság azt állítja, Kuciakot tényfeltáró munkája miatt gyilkoltatták meg - írja a Denník N.

Kocner ismert és sötét figurája a szlovák üzleti életnek: főként ingatlanfejlesztésekkel és hotelek építésével, üzemeltetésével foglalkozik. A gyilkossági ügy mellett több más, gazdasági bűncselekményekkel kapcsolatos nyomozás folyik ellene. Az első, a Markíza televízióval kapcsolatos 70 millió eurós váltóhamisítás, de érintett volt a Glabex-hotelek szabálytalan átjátszásában még a 2000-es években. Közvetlenül a Kuciak-gyilkosság előtt pedig a pozsonyi Five Star Residence körüli adócsalási ügy miatt nyomoztak utána. Vagyonát 12-18 millió euróra (3,85-5,76 milliárd forintra) becsülik.

Magyarok is érintettek

A szlovák rendőrség tavaly szeptemberben nyolc személyt vett őrizetbe a pár meggyilkolásának ügyében. Később gyilkosság elkövetésének alapos gyanúja miatt hármójuk ellen eljárást indítottak. Köztük volt a kettős gyilkosság állítólagos elkövetője, Tomás Sz., akit a pozsonyi sajtó a révkomáromi rendőrség egy volt nyomozójaként azonosított, és Alena Zs. is, akit a rendőrség a bűntény közvetlen megrendelőjének tart - annak a személynek, aki 70 ezer eurót juttatott a gyilkosság végrehajtójának.

Az üggyel összefüggésbe hozott szereplők között több szlovákiai magyar állampolgár is van. A magyar hatóságok tájékoztatása szerint pedig a gyilkosságnál használt fegyvereket Magyarországon szerezhették be az elkövetők. Emiatt három embert is kihallgattak, valamint október 25-én egyszerre több helyszínen is házkutatást tartottak, így egy zebegényi házban, az egyik gyanúsított cégének salgótarjáni telephelyén, valamint feleségének váci ingatlanjában, illetve egy VIII. kerületi lakásban.

Megbukott a kormány

Ján Kuciak utolsó cikkét az olasz maffia szlovákiai térnyeréséről, valamint a kormányzattal szoros kapcsolatáról írta volna, de soha nem fejezte be. Viszont a félig kész szövegből is kiderült, hogy Robert Fico akkori miniszterelnök közvetlen környezete is érintett. A gyilkosság miatt Szlovákia történetének legnagyobb tiltakozási hulláma indult el a bársonyos forradalom óta. A több hónapig tartó demonstrációsorozat miatt távoznia kellett Robert Fico kormányfőnek, Robert Kalinák belügyminiszternek és Tibor Gáspár országos rendőr-főkapitánynak is. A kormány ezek után teljesen átalakult, de a politikusokat és a rendőri vezetőket egyelőre még nem gyanúsították meg sem a gyilkossági, sem a feltárt maffiaügy kapcsán is, amelyben uniós forrásokkal is visszaéltek többen.

Viszont az ügyészség azt közölte, hogy a gyilkosságnak vélhetően nincs köze a maffiáról szóló, soha el nem készült cikkhez. Azt nem részletezték, hogy miért állítják ezt, de többször hivatkoztak arra, hogy Marian Kocner kétes hírű nagyvállalkozó oknyomozói munkája miatt rendelhette meg a gyilkosságot.

Fico egyébként a Five Star Residence luxusingatlanpark-ügyében is érintett lehet, mivel tulajdonol egy lakást a komplexumban.