Ukrajna hárít: nem akarnak külföldi megfigyelőket

Az ukrán külügyminiszter úgy látja, semmi nem indokolja, hogy az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) speciális megfigyelő missziót telepítsen Kárpátaljára, és szerinte a nyelvtörvény ukrán alkotmánybíróság általi eltörlése miatt nem kell aggódniuk sem a kárpátaljai magyaroknak, sem Magyarországnak.
K. Kiss Gergely, 2018. március 3. szombat, 12:32
Fotó: Reuters

Pavlo Klimkin pénteken ungvári újságíróknak tartott sajtótájékoztatóján beszélt erről annak nyomán, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szorgalmazta az EBESZ speciális megfigyelő missziójának Kárpátaljára történő telepítését - idézi az MTI.

"Az ukrán külügyminisztériumban ennek semmilyen indokát nem látják, amit alátámaszt Astrid Thors EBESZ-főbiztos közelmúltban tett kárpátaljai látogatása is" - hangoztatta a miniszter.

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) ungvári székházát februárban ért két atrocitásra utalva úgy fogalmazott, "egyértelmű az álláspontom, hogy a magyarjaink elleni támadások Oroszország provokációja, a Szövetségi Biztonsági Szolgálaté (FSZB) vagy valaki másé, ezt feltétlenül kiderítjük". Úgy vélte, az Ungváron történteknek az a célja, hogy viszály szítsanak a nemzetiségek és a két ország között - adták hírül szombaton ukrán hírportálok.

A külügyi tárca vezetője a nyelvtörvény alkotmánybíróság általi eltörléséről szólva kiemelte, "semmilyen aggodalomra nincs okuk sem a magyarjainknak, sem Magyarországnak, nem kell egy vonulatba helyezniük - ahogy ezt ők tenni szokták - az oktatási törvényt és a nyelvtörvény eltörlését", mert ezek nem egymással összefüggő, egymásból következő dolgok. De következetes az az óhaj, hogy a magyarok számára minden esély meglegyen az önmegvalósításhoz Ukrajnában - mondta.

Pavlo Klimkin elmondása szerint Kijev és Budapest között konstruktív párbeszéd folyik az új oktatási törvényről. Közölte, Ukrajna figyelembe veszi a Velencei Bizottság valamennyi ajánlását, és ezzel párhuzamosan mind az oktatási tárca, mind a külügyminisztérium felvilágosító tevékenységet folytat a jogszabályt illetően. "Minden kedvező feltételt meg kívánunk teremteni az Ukrajnában élő magyar közösség önmegvalósításához, de az ukrán nyelv tudása nélkül ez bonyolult" - hangoztatta az ukrán diplomácia vezetője.

HOZZÁSZÓLÁSOK