Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A kijevi védelmi minisztérium erőforrásai több mint 90 százalékát bevetette és mozgósította 23 oblaszty (nagyjából megye) katonai parancsnokságát az ország keleti részén kibontakozott orosz szeparatista lázadás letörése érdekében - derült ki Petro Mehed honvédelmi miniszterhelyettes szavaiból. Mehed - aki a KyivPost tudósítása szerint a kijevi válság-médiaközpontban jelent meg az újságírók előtt - azt is elárulta, hogy tovább folytatják a katonai mozgósítást.

A miniszterhelyettes leszögezte, hogy a tárca erőfeszítései ellenére az ukrán katonaság nagyon gyenge lábon áll, szükség lenne a 21. század technológiai elvárásainak megfelelő teljes újrafegyverzésére. Az elmaradottságért Viktor Janukovics volt államfőt okolta, állítása szerint a hadsereget személyzeti és fegyverzeti szempontból is "leszerelték".

A Oroszország kezébe került Krímből háromezer ukrán katonát vontak ki. Eddig összesen több mint 90 millió hrivnyát (7,1 millió dollárt) fordítottak a katonaság mobilizálására.

Mehed nem kommentálta az azzal kapcsolatos kérdéseket, miért hagyták, hogy az orosz félkatonai szervezetek megerősítsék pozícióikat Szlovjanszk városában, amely az elmúlt napokban a szeparatista erők tevékenységének központjává vált. Annyit elárult, hogy a Donyeck környéki lakosok független partizáncsapatokat formálhatnak, ha úgy alakul, hogy szembe kell szállni az országba esetlegesen behatoló orosz alakulatokkal szemben. Mindenütt élnek hazafiak, akik nem készek ellenállni az oroszoknak - fogalmazott.

Ezzel egyidejűleg újságírók jelentéseket küldenek az Ukrajna keleti részén megindult csapatmozgásokról. Ezek szerint a helyi erők helikoptereket, lövészpáncélosokat és csapatokat vonnak össze. Egy jelentés hat páncélozott személyszállító harcjárműről és néhány buszról számolt be, amelyek valahol Harkov és Donyeck között állítottak fel ellenőrzőpontot.