Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A hivatalosan közölt adatok alapján péntekre az azonosított fertőzöttek száma 10 155 új esettel 1 384 917-re, az elhunytaké pedig 172-vel 26 763-ra nőtt. Eddig 1 191 022-en gyógyultak meg, közülük előző nap több mint négyezren, az aktív betegek száma viszont több mint 5800-zal 167 132-re nőtt.

Az elmúlt napban ismét kimagaslóan sok, 3355 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteg került kórházba, számuk harmadik napja haladja meg a háromezret.

A legtöbb új beteget, 910-et megint az ország legfertőzöttebb területén, a fővárosban, Kijevben jegyezték fel, Kárpátalján pedig 748-at, amivel a megye harmadik helyre került a napi statisztikában.

Az egészségügyi miniszter tájékoztatóján "feszültnek" nevezte a járványhelyzetet az országban. Közölte, hogy két nyugati régió, Kárpátalja és Vinnicja került a határára annak, hogy a legsúlyosabb, "vörös" besorolást kapja, amivel a legszigorúbb korlátozásokat vonja maga után, egyebek mellett a tanítás beszüntetését az iskolákban, a vendéglátóhelyek bezárását és mindenféle rendezvények tilalmát. Három régió a nyugati országrészben - Ivano-Frankivszk, Zsitomir és Csernyivci - megyék már "vörös" zónában vannak.

Hozzátette, hogy ezenfelül az Országos Orvostudományi Akadémia Epidemiológiai és Fertőző Betegségek Intézete megerősítette, hogy Ukrajnában is azonosították a koronavírus brit mutációját, amely sokkal veszélyesebb az európai vírustörzsnél. A tárcavezető előrejelzése szerint Ukrajnában a koronavírusos fertőzöttek száma még emelkedni fog nagyjából április végéig.

Denisz Smihal miniszterelnök előző nap nem tartotta kizártnak, hogy ha tovább romlanak a mutatók, ismét arra kényszerülnek, hogy a tavaly tavaszihoz hasonló szigorú zárlatot vezessenek be az országban. Akkor még a nagyvárosi metrók közlekedését is leállították több hónapra.