Ukrajnát figyeli a NATO AWACS-gépe

Repülést hajtott végre kedden Románia légterében kedden a NATO egyik AWACS típusú, légtérfigyelő és -ellenőrző repülőgépe - közölte a román védelmi minisztérium.
Inforádió, 2014. március 11. kedd, 15:52

A szaktárca keddi közleménye szerint a repülésre a NATO Észak-atlanti Tanácsa által jóváhagyott és előre meghatározott útvonalon került sor. A NATO hétfőn közölte, hogy AWACS típusú, légtérfigyelő és -ellenőrző repülőgépeket küld Lengyelország és Románia térségébe az ukrajnai konfliktus nyomon követése érdekében.

A román szaktárca közlése szerint a repülés egy betervezett hadgyakorlat része, amit rendszeres időszakonként végrehajtanak, és célja a légi járőrözést végző erők edzése. Rámutattak: az ilyen típusú gépek 9 ezer méter magasan repülnek, és a radarokat 31 ezer négyzetkilométeres távolságból képesek felderíteni, illetve alacsonyan és közepes magasságban repülő célpontokat is észlelni képesek maximum 400 kilométer és 520 kilométer magasságon belül.

A hétfői döntést követően egy NATO-illetékes úgy fogalmazott, hogy az AWACS-missziók a helyzet jobb megfigyelését teszik lehetővé. A gépek kizárólag a NATO-tagok légterében repülnek, egyértelművé téve, hogy a szövetségesek felderítőgépei nem repülnek be Ukrajna légterébe. A tisztviselő azt is tudatta, hogy a gépek a németországi Geilenkirchenből és a nagy-britanniai Waddingtonból szállnak majd fel.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Clemenceau, 2014.03.11 22:14

@Segesvar: Ezt mar 1920-ban is igy kellett volna csinalni. Tul puhak voltunk.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

dede39, 2014.03.11 20:55

@jobbajobb:


Te tényleg azt hiszed, hogy a történelmen átívelő úgy volt - így lesz írásaid az igazad bizonyítják? Sötétség, jobbajobb a neved.

JAVASLOM A JOBBAJOBB BLOGTÁRSUNK JEGYZETEINEK FIGYELMEN KÍVÜL HAGYÁSÁT !!!
JAVASLOM A JOBBAJOBB BLOGTÁRSUNK JEGYZETEINEK FIGYELMEN KÍVÜL HAGYÁSÁT !!!
JAVASLOM A JOBBAJOBB BLOGTÁRSUNK JEGYZETEINEK FIGYELMEN KÍVÜL HAGYÁSÁT !!!
JAVASLOM A JOBBAJOBB BLOGTÁRSUNK JEGYZETEINEK FIGYELMEN KÍVÜL HAGYÁSÁT !!!
JAVASLOM A JOBBAJOBB BLOGTÁRSUNK JEGYZETEINEK FIGYELMEN KÍVÜL HAGYÁSÁT !!!
JAVASLOM A JOBBAJOBB BLOGTÁRSUNK JEGYZETEINEK FIGYELMEN KÍVÜL HAGYÁSÁT !!!
JAVASLOM A JOBBAJOBB BLOGTÁRSUNK JEGYZETEINEK FIGYELMEN KÍVÜL HAGYÁSÁT !!!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Segesvar, 2014.03.11 20:20

Igen draga ara lesz a ruszki seggnyalasnak. A hatterhatalmi fokoszpontban mar arrol beszelnek, hogy bunteteskeppen ukrajna nyugati hatarat Vasarosnamenyig kell kitolni, hogy a Tisza legyen a termeszetes hatar. Ezen Sztalinek mar 44-ben probalkoztak egy ideig. A radikalisok sokkal nagyobb megtorlast terveznek. Nyiregyhazaig akarjak tolni az uj hatart. Humanitaris szempontbol probaljak ugy csinalni, hogy lehetoleg egy falu se legyen kettevalasztva.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

jobbajobb, 2014.03.11 20:07

@ZalanIvan: Azt hittem maga több egy egyszerű provokátornál. De sajnos nem



..nem baj ,osztom én a dákot !!!..pulickaevő..
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

ZalanIvan, 2014.03.11 17:50

@Segesvar: Azt hittem maga több egy egyszerű provokátornál. De sajnos nem...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html