Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az úgynevezett nemzeti exit poll felmérés szerint a Nép Szolgája pártra a választáson résztvevők 43,9 százaléka szavazott.

A második helyen a Moszkva-barát politikusokból álló, Viktor Medvedcsuk által irányított Ellenzéki Platform - Életért párt végzett 11,5 százalékkal.

Harmadik lett Petro Porosenko volt elnök Európai Szolidaritás nevű pártja 8,9, negyedik a Julija Timosenko volt kormányfő vezette Haza (Batykivscsina) 7,6, ötödik pedig Szvjatoszlav Vakarcsuk rockénekes Hang (Holosz) nevű pártja 6,3 százalékkal.

Ugyanilyen eredményekre jutott csekély eltéréssel a Szocisz közvélemény-kutató és az Ukrán Választók Bizottsága (KIU) nevű szervezet is. Több párt nem érte el a bejutáshoz szükséges öt százalékot - írta az MTI.

Zelenszkij az exit-poll eredmények ismeretében bejelentette, hogy tárgyalni hívja Vakarcsukot, és egyebek mellett a leendő miniszterelnök személyéről kíván vele megbeszélést folytatni. Az ukrán elnök újfent hangsúlyozta, hogy nem politikust, hanem gazdasági szakembert szeretne látni a miniszterelnöki poszton, olyan személyt, akinek a nyugati országokban is tekintélye van.
Petro Porosenko nyilatkozata szerint úgyszintén Vakarcsukban és pártjában látja pártja fő szövetségesét.

Vakarcsuk ugyanakkor kijelentette, hogy koalíciós tárgyalásokat pártja csak a parlamenti választás eredményének hivatalos kihirdetése után kezd.

Zelenszkij szerint az eredmény, amelyet pártja elért, nem pusztán nagy bizalom a választó részéről, hanem nagy felelősség is. Prioritásaik változatlanok, vagyis a háború befejezése a Donyec-medencei válságövezetben, az orosz, illetve szakadár fogságban lévő ukrán foglyok hazatérésének elérése, valamint a korrupció elleni küzdelem.

Ígértet tett arra, hogy az egyik első törvényjavaslat, amelyet az új parlament a napirendjére tűz, az az államfő leváltását szabályozó eljárásról szóló előterjesztés lesz. Utalást tett arra, hogy a helyhatósági választások előre hozására is készül.

Ma a csapatunk pihenhet, de nem sokat, mert holnaptól dolgozni kell. Ami pedig a helyhatósági választásokat illeti, ne lazítsatok! - tette hozzá a politikus.

Julija Timosenko azt hangsúlyozta, hogy csak az elnöktől és pártjától függ, kivel lép koalícióra, ki lesz a miniszterelnök, és kik alkotják majd a következő kormányt. A törvényhozásba bejutó pártok közül csak Zelenszkij és Vakarcsuk pártjával tud elképzelni koalíciót. Kijelentette, hogy csapata nem tart igényt semmilyen posztra.

Viktor Medvedcsuk kijelentette, hogy pártja ellenzéki szerepre készül az új törvényhozásban.