Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A téma azt követően került az uniós testület elé, hogy a lengyel nemzeti igazságszolgáltatási tanács (KRS) - a Lengyelországban 2018-ban és 2019-ben elfogadott jogszabályi módosítások alapján - 2019 novemberében hozott ítéletben úgy döntött, hogy öt büntető és polgári ügyszakos bíró legfelsőbb bírói kinevezését nem terjeszti a Lengyel Köztársaság elnöke elé, hanem az álláshelyekre más pályázókat javasol.

Az érintettek fellebbezést nyújtottak be, de ezt a lengyel jog vonatkozó rendelkezése alapján nem tudták megtenni. Az ügyet vizsgáló lengyel legfelsőbb bíróság azt kérdezte az uniós bíróságtól, hogy az uniós jog által biztosított jogokkal ellentétes-e a lengyel jog említett rendelkezése.

Az Európai Unió Bíróságának ítélete szerint a jogorvoslatra vonatkozó nemzeti rendelkezések "problematikusnak bizonyulhatnak" az uniós jogból eredő követelmények szempontjából, ha megszüntetik a korábban létező jogorvoslat hatékonyságát. Ezzel összefüggésben az MTI szerint azt állapították meg, hogy a lengyel jogszabályi módosításokat követően a fellebbezés nem rendelkezik valós hatékonysággal, csupán látszólagos bírósági jogorvoslatot kínál.

A luxemburgi bírák arra emlékeztettek, hogy az uniós jog megköveteli a függetlenség és pártatlanság garanciáinak meglétét a bírák kinevezésére vonatkozó szabályok esetén. Ezzel összefüggésben úgy vélekedtek, hogy az uniós joggal ellentétesek a lengyel jogszabályi módosítások, amennyiben kétségeket ébreszthetnek a kinevezett bírák befolyásolhatatlanságát, valamint semlegességét illetően. A kinevezett bírák függetlensége vagy pártatlansága látszatának hiánya sértheti az igazságszolgáltatás iránti bizalmat - emelték ki.

Az EU-bíróság ítélete szerint a kérdést előterjesztő lengyel bíróságnak kell határoznia mindenekelőtt arról, hogy a nemzeti igazságszolgáltatási tanács esetében fennállnak-e a függetlenség megfelelő garanciái. Jogsértés megállapítása esetén az uniós jog elsőbbségének elve arra kötelezi a nemzeti bíróságot, hogy az említett módosítások alkalmazását mellőzze. Ez azt jelenti, hogy továbbra is járjon el abban a hatáskörben, amely az elé terjesztett ügy elbírálására vonatkozóan az említett módosítások bevezetését megelőzően megillette - áll az ítéletben.