A hírügynökség szerint európai döntéshozók arra ösztönzik Írországot, hogy az adósságválság tovaterjedésének megakadályozása érdekében fogadja el a pénzügyi mentőövet - írja a Bloomberg egy, az ügyben tájékoztatást kapott forrásra hivatkozva.


Egy péntek dél körüli, az Európai Központi Bank (ECB) tisztviselői által tartott telefon konferencián Írországra próbáltak nyomást gyakorolni annak érdekében, hogy napokon belül vegyen igénybe külső pénzügyi segítséget - mondta a neve elhallgatását kérő forrás.

Ettől függetlenül uniós tisztviselők is úgy nyilatkoztak, hogy a segítségre az országnak vélhetően szüksége lesz, annak ellenére, hogy ezt az ír pénzügyminiszter cáfolta pénteki nyilatkozatában.


A Bloomberg szerint az ECB szóvivője nem kommentálta az értesüléseket, a dublini pénzügyminisztérium szerint pedig nem folynak tárgyalások sürgősségi pénzügyi segítségről. Jean-Claude Trichet egy szombati németországi felszólalásakor nem kommentálta az ír fejleményeket.


Az ír RTE - a forrás megnevezése nélkül - arról tudósított, hogy Írország 60 milliárd eurót hívhat le abból a 750 milliárd eurós alapból, amelyet az EU és az IMF állított fel májusban a görög válság kezelése miatt.


Szombaton a Reuterst követően a BBC is arról adott hírt, hogy előzetes tárgyalások folynak egy gyorssegélyről, amelyet az ír pénzügyminisztérium - megismételve a pénteki közlést - újfent cáfolt.