Az elnök azonban kitért a konkrétumok elől: sem a Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel tervezett csúcstalálkozó lehetséges helyszínét, sem az időpontját nem említette - írta az MTI.

Valószínűleg rövid időn belül bejelentjük - fogalmazott Trump a várható csúcstalálkozóról. Majd hozzátette: "ők is akarják ezt a találkozót, mi is akarjuk, aztán majd meglátjuk, mi történik". Donald Trump szerint "nagyon jó a párbeszéd" az Egyesült Államok és Észak-Korea között, és "közvetve beszélt" Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel.

Az amerikai elnök január 2-án jelentette be, hogy újabb levelet kapott Kim Dzsong Untól, "csodálatosnak" nevezve az észak-koreai vezető üzenetét.

Vasárnap újságíróknak Donald Trump azt is megerősítette, hogy az újabb csúcstalálkozó előkészületei ellenére is "teljes mértékben" érvényben maradnak az Észak-Korea elleni szankciók, és ez mindaddig így lesz, amíg az Egyesült Államok nem tapasztal "nagyon pozitív" eredményeket.

Első csúcstalálkozójukon, amelyet tavaly júniusban Szingapúrban tartottak, Trump és Kim megegyezett abban, hogy együttes erővel dolgoznak majd a Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítésén, e megegyezés konkrétumairól azonban nem kerültek nyilvánosságra részletek.