Már készülnek USA újraindítására

Egyes tagállamok már a következő napokban enyhítenek a kijárási korlátozásokon - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök szombaton este a Fehér Házban a járványra vonatkozó intézkedéseket összehangoló kormányzati munkacsoport szokásos napi sajtókonferenciáján.
Szász Péter, 2020. április 19. vasárnap, 08:28
Fotó: Getty Images

Az amerikai elnök Texast, Vermontot és Montanát említette. Mint mondta, Texasban és Vermontban bizonyos üzletek már a jövő hét elején újranyitnak, míg Montanában a jövő hétvégén indul be a mérsékelt gazdasági tevékenység. Ohióban, Észak-Dakotában és Idahóban május elsején kezdik meg az állam újraindításának a kormányzati ajánlás szerinti első szakaszát.

Konkrétumok említése nélkül elmondta, hogy több demokrata párti és republikánus kormányzóval beszélt, akik már tervezik a konkrét lépéseket a gazdaság és a hétköznapi élet újraindítására. Hangsúlyozta, hogy fokozatos és a közegészséget nem veszélyeztető lépésekről van szó. "Továbbra is biztató jeleket látunk, hogy a járvány túljutott a csúcspontján".

A szövetségi kormányzat országszerte 13 ezer, rosszul felszerelt egészségügyi intézményt lát el majd vírustesztekkel. Kiemelte, hogy elsősorban afroamerikaiak és spanyolajkúak lakta vidékeken lévő intézményekről van szó. Ezekben a térségekben 28 millió ember kénytelen rosszul felszerelt és rosszul ellátott egészségügyi intézményekre támaszkodni.

Az elnök ismét élesen és név szerint bírálta a The New York Times egyik munkatársát, a Fehér Ház új kabinetfőnökéről, Mark Meadowsról írt cikke miatt. "Véleményem szerint a The New York Times nagyon tisztességtelen lap".

Újságírói felvetésre kifejtette: amennyiben kiderülne, hogy Kína szándékosan hallgatott el információkat az új típusú koronavírus-járványról, és tudatában volt a felelősségének a világjárvány kirobbanásáért, akkor ez nem maradhat következmények nélkül. Ám arra nem tért ki, hogy konkrétan mit is ért ezen. Közben szombaton több amerikai tagállamban folytatódtak a tüntetések a normális élet újraindításáért. Tüntettek a kormányzók házainál vagy a helyi törvényhozás épülete előtt New Hampshire-ben, Marylandben, Texasban és Indianában is.

Annapolisban - Maryland állam székhelyén - a tüntetők az autóikban maradtak és táblákat lógattak ki "A szegénység is öl" vagy "Nem fogok törvényellenes rendeleteknek engedelmeskedni" feliratokkal. A texasi Austinban a társadalmi távolságtartás szigorú előírásai miatti elégedetlenkedők vonultak a helyi törvényhozás épületéhez. Michigan központjában, Lansingben pedig már harmadik napja folyamatosan tartanak a több ezernyi embert mozgósító tüntetések. Indianapolisban azonban nemcsak az újranyitás mellett, hanem ellene is tüntettek a helyiek.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

sziddha, 2020.04.19 11:10

Mivel az USA demokrácia,ott egy önimádó, hatalommániás elnök sem dönthet olyan ügyekben , amelyekben NINCS
hatásköre ! Az államok kormányzói nincsenek alá-fölé rendeltségi viszonyban az un. elnökkel ! A jobboldali,republikánus
párton keresztül próbálhat a nárcisztikus elnök nyomást gyakorolni a kormányzókra ! Az idei elnök választással egyidőben zajló , részleges szenátusi és kongresszusi választások miatt, egy értelmes elnök biztosan nem ütközne
párttársaival. Trump uraság , Orbán urasághoz hasonlóan, mindent a személyes hatalmának rendel alá !
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html