Arra számítanak, hogy nagyon sok bírósági eljárás indul az elnökválasztás miatt, ezért a megfigyelői misszió tagjai egyelőre az országban maradnak - mondta Michael Georg Link.

Az EBESZ megfigyelői nem tapasztaltak szabálytalanságot a választás napján, a voksok postai levélként leadásának 1864 óta alkalmazott gyakorlatában és szabályozásában pedig nem állapítottak meg "semmiféle rendszerszintű befolyásolást vagy manipulációt" - idézi az MTI a megfigyelőt.

"Vállalhatatlan, amit (Donald) Trump művel" - fűzte hozzá az EBESZ megfigyelői küldetésének vezetőjeként semlegességre kötelezett német politikus azzal kapcsolatban, hogy a republikánus jelölt a szavazatszámlálás leállíttatására törekedik és a levélszavazatokkal összefüggő visszaéléseket vélelmez. Donald Trump ezen tevékenysége "olyasvalami, amit muszáj tabudöntésként jellemezni".

A választójog szabályozása és a szavazatszámlálás a szövetségi államok kizárólagos hatásköre - mutatott rá a választásokkal foglalkozó EBESZ-testület, a Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatala (ODIHR) korábbi igazgatója, a német liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) szövetségi parlamenti (Bundestag-) képviselője.

Hozzátette, hogy minden szavazatot meg kell számlálni, és a választás akkor ér véget, amikor ez a folyamat lezárul.