Az Egyesült Államok öt tagállamában tartottak kedden előválasztásokat: Georgiában, Dél-Karolinában, Nyugat-Virginiában, Észak-Dakotában és Nevadában járultak az urnákhoz republikánus és demokrata párti szavazók, hogy képviselőházi és szenátusi jelölteket, illetve kormányzójelölteket válasszanak. Két államban - Georgiában és Nyugat-Virginiában - elnökjelöltre is voksoltak - derül ki az MTI összefoglalójából.

Az elnökjelölt-választáson a papírforma érvényesült: a demokratáknál Joe Biden korábbi alelnök, a republikánusoknál Donald Trump jelenlegi elnök nyert, igaz, egyiküknek sem volt vetélytársa.

Az előválasztásokon egyedül Georgia államban támadt zűrzavar: a voksolók hosszú sorokban, nemegyszer órákon keresztül várakoztak, több megyében meg is hosszabbították a szavazás időtartamát. Az államban több helyen nem vagy rosszul működött a szavazógép, vagy a levélben szavazók voksai nem érkeztek be időben.

Elemzők szerint a georgiai előválasztásokon eluralkodott fejetlenség akár a novemberi választásokon is előfordulhat, előidézve olyan helyzetet, mint amilyen Floridában alakult ki 2000-ben. Akkor George W. Bush republikánus és Al Gore demokrata párti elnökjelölt között választottak az amerikaiak, és Floridában gondok voltak a szavazógépekkel. Végül újraszámolták a voksokat, és 537 szavazat döntött George W. Bush javára.