Miután hétfőn délután Michigan állam választási bizottsága hitelesítette Biden győzelmét, az Egyesült Államok Általános Szolgáltatások Igazgatóságának (GSA) vezetője, Emily Murphy a levélben szabad utat adott Biden munkatársainak a hatalomátadás megindításához, és egyben tudatta, hogy a hatóság biztosítja az anyagi forrásokat is a folyamathoz.

Donald Trump hivatalban lévő amerikai elnök jóváhagyta, hogy az átadás-átvételért felelős kormányügynökség megkezdje a kormányzati hatalom átadásának-átvételének hivatalos eljárását - tudatta maga Trump a Twitteren magyar idő szerint kedden hajnalban az MTI szerint.

Azt írta: "nemzetünk érdekében javaslom Emilynek és munkatársainak, hogy tegyék meg azt, amit meg kell tenniük a (hatalomátadási) protokollnak megfelelően". Majd hozzáfűzte, hogy "a munkatársaimnak is azt mondtam, hogy ugyanígy cselekedjenek".

Az elnök egyúttal megköszönte Emily Murphynek és a hatóságnak a munkáját, odaadását, lojalitását. Murphy "zaklatásnak, fenyegetésnek és visszaéléseknek volt kitéve, s nem szeretném, hogy ez ismét megtörténjen vele, a családjával és a GSA munkatársaival" - írta.

Trump egy másik mikroblogbejegyzésben azt is leszögezte, hogy "erőteljesen folytatja" a küzdelmet, s úgy hiszi, hogy eredménnyel jár majd.

A hatalomátadási folyamatot Biden részéről levezénylő csoport vezetője, Yohannes Abraham hétfőn este közleményben jelentette be, hogy már meg is kezdték az egyeztetéseket a szövetségi kormányzat tisztségviselőivel, elsősorban a koronavírus-járvány ügyében és nemzetbiztonsági kérdésekről.

Az elnök jogászcsapata a michigani elnökválasztási eredmények hitelesítése után azt közölte: a hitelesítés "egyszerű eljárásjogi szabály", és a keresetekkel folytatja a jogi küzdelmet.

A georgiai választási hatóságok hétfőn este bejelentették: a szavazatok ismételt újraszámlálását kedden kezdik meg, és csütörtökön helyi idő szerint éjfélkor fejezik be. Abban az államban is Biden vezet.