Swalwell hétfőn éjjel az CBS televízió éjszakai showműsorában jelentette be, hogy versenybe száll pártja elnökjelöltségéért. Ő a tizennyolcadik demokrata párti politikus, aki elnökjelölt szeretne lenni a 2020-ban esedékes elnökválasztáson.

A showműsorban Swalwell arró beszélt, hogy Amerikát "futóhomokon lévő országnak" látja, amely "képtelen megoldást találni problémákra és külföldről érkező fenyegetésekre". Szerinte egy sor területen nem észlelhető előrehaladás, ahogyan fogalmazott: "Washingtonban semmit sem csinálnak".

"Én készen állok arra, hogy megoldjam ezeket a problémákat. Indulok az Egyesült Államok elnökségéért. Ez hivatalos bejelentés" - közölte Stephen Colbert műsorvezetővel.

A 38 éves Swalwell a San Francisco-öböl térségének politikusa, a szövetségi képviselőházban két bizottságnak is tagja. Az igazságügyi és a hírszerzési bizottságban arról vált ismertté, hogy az egyik legelkötelezettebb és leghangosabb híve annak az elméletnek, miszerint Donald Trump elnök és munkatársai oroszokkal játszottak volna össze a 2016-os választásokon a győzelem érdekében. Swalwell azt követően is kitartott álláspontja mellett, hogy a Robert Mueller vezette különleges bizottság megállapította: erre nincs bizonyíték.

Bár választási programjáról nem közölt részleteket, tudni lehet, hogy Swalwell többször is megnyilvánult a fegyvervásárlás és -viselés szabályainak szigorítása mellett. Kedden este abban a floridai Parklandban tartott választási gyűlést, amelynek iskolájában 2018-ban egy ámokfutó - az iskola volt diákja - lövöldözött, lemészárolva 17 embert, köztük diákokat és tanárokat.

A két gyermeket nevelő Swalwell jogot végzett - a The Wall Street Journal című lap információi szerint még mindig fizeti a diákhitelét -, iowai születésű, de Kaliforniában telepedett le. Ügyész volt Kaliforniában, mielőtt 2012-ben megválasztották a szövetségi képviselőházba.

Sajtóhírek szerint áprilisban még legalább öt demokrata párti politikus jelenti be, hogy indul a Demokrata Párt elnökjelöltségéért. Köztük van Joe Biden volt alelnök, Steve Bullock, Montana kormányzója, Michael Bennet coloradói szenátor, Seth Multon massachusettsi képviselő és Terry McAuliffe, Virginia volt kormányzója. A közvélemény-kutatások pillanatnyilag Joe Bident tartják a legesélyesebbnek arra, hogy a demokraták elnökjelöltjévé válasszák.