Republikánus szenátorok kifogást emelnek Joe Biden győzelmének jóváhagyása ellen

Tucatnyi republikánus szenátor, köztük a befolyásos Ted Cruz texasi politikus kifogást fog emelni január 6-án a novemberi elnökválasztás eredménye, Joe Biden győzelmének jóváhagyása ellen - jelentették be szombaton közös közleményben, amelyet több hírportál is ismertetett az MTI szerint.
Szepesi Anita, 2021. január 2. szombat, 21:45
Fotó: Reuters

Az elnököt formálisan decemberben választotta meg az úgynevezett elektori kollégium, amelynek tagjai minden államban az ottani győztes alapján adják le voksukat, amit a szövetségi törvényhozás, a Kongresszus két házának együttes ülésen kell jóváhagynia. Ezt a szavazást jövő szerdán tartják. Ha egy állam szavazatai ellen egy szenátor és egy képviselő is kifogást emel, akkor a képviselőház és a szenátus külön-külön vitát folytat és szavaz arról, hogy helyt adjanak-e a kifogásnak.

Donald Trump hivatalban lévő elnök azt állítja, hogy széles körű csalások történtek, s valójában ő nyerte az elnökválasztást. Emiatt több helyen is bíróságon támadta meg az elnökválasztás eredményét, amelyet azonban jogi úton nem sikerült megváltoztatnia, és az általa vitatott államok választási tisztviselői is azt állítják, hogy nem történt választási csalás, valamint a szövetségi igazságügyi miniszter is úgy nyilatkozott, hogy nem találtak olyan, csalásra utaló bizonyítékot, amely érdemben meg tudná változtatni a voksolás kimenetelét.

Cruz és a többi republikánus szenátor ennek ellenére azt javasolja, hogy a kongresszus sürgősséggel állítson fel választási vizsgálóbizottságot, amely tíz napon belül világítsa át a választás eredményét a "vitatott" államokban, és a bizottság megállapításainak függvényében az államok dönthessenek arról, hogy a helyi törvényhozások felülvizsgálják-e a helyi elektori voksokat.

A republikánus szenátorok kikötik, hogy mindaddig nem hajlandóak hozzájárulni a választás eredményének megerősítéséhez, míg a sürgősségi vizsgálat le nem zárul, mert megítélésük szerint az érintett államokból érkező elektori szavazatok nem tekinthetőek szabályosan leadottnak és jogszerűen jóváhagyottnak, amíg ez meg nem történik. Ez a két kitétel a jogi követelmény ahhoz, hogy a szövetségi kongresszus jóváhagyja az elektori választás eredményét.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

dakujeme, 2021.01.03 11:48

Amerikában nem nagyon kedvelik a texasiakt, beképzeltnek, túlzóknak tartják őket.
Eredeti vicc róluk. Egy csapat texasi turista látogat a Niagarához, jellegzetes texasi kalapban, A máshonnan jöttek nem bírják megállni ugratás nélkül. Azt mondják az egyiknek. Tudjuk, hogy Texasban sok minden van és minden nagyobb mint máshol, de ilyen vízesés mint a Niagara nincsen Nálatok. A texasi nem jön zavarba: Ilyen tényleg nincsen mondja, de ha elromlik csak szóljatok mi majd megjavítjuk!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

MLB2019, 2021.01.03 09:26

A házelnök, Nancy Pelosi (D-CA) és a Szabályozási Bizottság elnöke, James McGovern (D-MA) pénteken ismertették a 117. kongresszus szabályait, amelyek ?jövőorientált? javaslatokat tartalmaznak, ideértve a nemek közötti kifejezések, például az ?apa?, "anya", "fia" és "lánya" kifejezések használatának megszüntetését. - számol be a Breitbart.
A birodalmista liberáltaknyok! Ilyen idiótaknak nyaljátok a seggét szaros pofával. :DDD
..kész, h ezeknek ilyen fontos problémáik vannak.. :)))
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

dakujeme, 2021.01.03 08:57

4
@Remete53:
A gyengeelméjű narancshajú balfaszt két termete tengerészgyalogos fogja kitenni a Fehér házból.
A kocsmák népe vele van a sok viszki után!
Nem tudom ő az első hibbant elnöke Amerikának?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Tapucika, 2021.01.03 06:10

"A kongresszus minden tagjának el kell köteleznie magát, hogy a választásokat az Alkotmánnyal, valamint a szövetségi és az állami törvényekkel összhangban folytassák."

De akkora a korrupcio,hogy a vilag beleremegne,ha minden kiderulne.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Remete53, 2021.01.02 23:12

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html