Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Sarah Huckabee Sanders az elnökkel utazó újságírókat tájékoztatta arról is, hogy a négyszemközti megbeszélés után díszvacsora fogadja a két vezetőt és kíséretüket, majd a kétoldalú tárgyalások csütörtökön kezdődnek - írja az MTI.

A csütörtöki tárgyalások előtt az amerikai küldöttség vietnami vezetőkkel folytat megbeszéléseket.

Az amerikai-észak-koreai csúcstalálkozót február 27-én és 28-án tartják, a tervek szerint két napig tart, de Mike Pompeo külügyminiszter vasárnap egy televíziós interjúban az mondta: szükség esetén meg is hosszabbíthatják.

Mike Pompeo, aki nem az elnökkel együtt utazik, hétfőn este is érkezett meg Hanoiba. A vietnami fővárosban van a múlt hét óta Stephen Biegun, a külügyminisztérium észak-koreai különmegbízottja is.

Kim Dzsongun kedden érkezett meg Vietnamba, miután a Kim-dinasztia különvonatával mintegy 4500 kilométert tett meg Észak-Koreából a délkelet-ázsiai országba Kínán keresztül.