Az európai politikus szerdától két napon keresztül egyeztetett Robert Lighthizer amerikai kereskedelmi főképviselővel.

Az uniós biztos Washingtonban újságíróknak elmondta: a tárgyalások megkezdéséhez szükséges utolsó részleteket vitatták meg az amerikai főképviselővel, és az Európai Unió "készen áll a tárgyalásokra". A tárgyalás megkezdéséhez az EU valamennyi tagországának beleegyezése szükséges, de Malmström szerint ez gyorsan fog menni, nem valószínű, hogy bármely tagállam kifogásokat emelne, mert a leendő tárgyalásoknak nem része a mezőgazdaság, amely Franciaország számára különösen kényes téma - írja az MTI.

A mostani egyeztetésen a közös szabályozási keretekre összpontosítottak - mondta Malmström. (Japánnal már sikerült megállapodni.)

Robert Lighthizer hivatala nem tett közzé kommünikét az egyeztetésekről, de közölte: az amerikai célkitűzéseket a tárgyalások megkezdése előtt legalább 30 nappal nyilvánosságra hozzák. Az amerikai kommentárok emlékeztettek arra, hogy a főképviselő még tavaly októberben a kongresszushoz címzett levélben kifejezte szándékát az Európai Unióval kötendő kereskedelmi megállapodásról szóló tárgyalásokra.

Az EU kész napirendre tűzni a tárgyalásokon a gépkocsik és valamennyi gépjármű vámmentességét is, de csak akkor "ha ez kölcsönös" - mondta Malmström. Korábban csupán arról volt szó, hogy az amerikai-európai kereskedelmi tárgyalásokon az ipari termékek vámmentességéről, és a nem autóipari termékek szubvenciójának eltörléséről lesz szó.

Donald Trump amerikai elnök és Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság vezetője tavaly júliusban - Juncker washingtoni látogatásának alkalmával - állapodott meg a kereskedelmi tárgyalások megkezdéséről, miután májusban az amerikai elnök úgy döntött, védővámokat vezet be az EU-ból, valamint Kanadából és Mexikóból érkező acél-és alumíniumtermékekre. Az EU ellenvámokkal válaszolt.