A szövetségi munkaügyi minisztérium legfrissebb adatai szerint a 2,5 millió új munkahely létrejöttével a munkanélküliség 14,7 százalékról 13,3 százalékra csökkent. Donald Trump a Fehér Házban tartott sajtókonferencián az amerikai gazdaság - elemzők által is meglepően gyorsnak minősített - kezdődő talpra állását dicsérte - írja az MTI.

"Erre senki nem számított" - fogalmazott. - "Visszahozzuk a munkahelyeket, és jövőre még ennél is jobban fogunk állni".

A koronavírus-járvány miatti országos leállást egy hurrikánhoz hasonlítva hangsúlyozta, hogy az igazi, nagy gazdasági fellendülés 2021-ben indulhat meg ismét.

Az elnök megjegyezte: ha az őszi elnökválasztáson a demokraták győznének, akkor a gazdaság további javulását megakasztják a várható magasabb adók és a demokrata politikusok által "új zöld megállapodás" néven szorgalmazott, elsősorban a környezetvédelemre összpontosító elképzelések.

A kormányzat további gazdaságélénkítő csomagot tervez, különösen szeretné segíteni  a szórakoztatóipar helyzetének javítását, és  "valamit csinálni akarunk az éttermekkel is". Erre vonatkozóan a közeljövőben jelenti be a konkrét ösztönző intézkedéseket. Ezen kívül a személyi jövedelemadó további csökkentését is kilátásba helyezte.

Trump leszögezte, hogy az amerikai gazdaság talpra állásának jótékony hatása lesz a világgazdaságra is.

Kitért a koronavírus-járvány kezelésére is. Leszögezte, hogy a vírusfertőzés által leginkább veszélyeztetett, úgynevezett sérülékeny rétegek megóvására kell összpontosítani a figyelmet és az erőforrásokat, az egészséges amerikaiaknak pedig vissza kell térniük a munkába valamennyi tagállamban. Megismételte, hogy ősszel az iskoláknak is újra meg kell nyitniuk kapuikat.

A Fehér Ház Rózsakertjében tartott sajtókonferencián jelen volt Larry Kudlow gazdasági főtanácsadó, az Országos Gazdasági Bizottság vezetője. Kifejtette, hogy júniusra a mostaninál is jobb munkanélküliségi adatokra számít.

Meglátása szerint az amerikai gazdaság 20 százalékos növekedést mutat majd az év harmadik és negyedik negyedévében.

Mike Pence alelnök a CNBC televíziónak péntek délelőtt adott interjújában szintén a gazdaság gyors fejlődéséről beszélt, és leszögezte, hogy a szövetségi kormányzat "kész, akar és képes is" együttműködni a tagállamokkal a koronavírus-járvány miatti megrendült gazdaságuk megsegítésében.