Az intézet pénteken azt közölte, hogy a tíz makrogazdasági mutatót összesítő indikátor (Leading Economic Indicator/LEI) értéke novemberben 0,6 százalékkal, 109,1 pontra emelkedett az októberi 0,8 százalék és a szeptemberi 0,7 százalék erősödést követően. Szakértők nagyobb lassulást, 0,5 százalékos emelkedést vártak novemberre. A LEI 100 pontos értéke a 2016-os helyzetet tükrözi.

A jelenlegi helyzet megítélését tükröző almutató értéke 0,2 százalékkal, 103,2 pontra nőtt az októberi 0,6 százalék, illetve a szeptemberi 0,5 százalék emelkedés után. A jövőbeni várakozásokat mutató alindex 0,4 százalékkal, 106,9 pontra csökkent az októberi 0,3 százalék emelkedés és a szeptemberi 0,4 százalék csökkenés után.

A LEI tíz amerikai makrogazdasági mutatóból képzett összetett indikátor, amelynek kiszámításánál figyelembe veszik egyebek között a részvényárfolyamok alakulását, a fogyasztói bizalom várható változásait, a feldolgozóipari ágazat és a szolgáltató szektor teljesítményét.

Ataman Ozyildirim, a Conference Board kutatási igazgatója azt mondta a novemberi adatok kapcsán, hogy az amerikai gazdaság jelentősen lassuló növekedéssel lép a 2021-es esztendőbe. A LEI novemberi átfogó mutatóját erősítették egyebek között a feldolgozóipar új rendelésállományával, a kiadott építési engedélyek számával és a részvényárfolyamok alakulásával kapcsolatos almutatók, viszont gyengítette az átlagos munkaórák számának csökkenése a feldolgozóiparban, a fogyasztói kilátások romlása, valamint a magas munkanélküliség.

Az amerikai gazdaság februárban süllyedt recesszióba. Az Egyesült Államok hazai összterméke (GDP) 5,0 százalékos évesített ütemben csökkent az első negyedévben, a másodikban pedig 31,4 százalékkal. Július-szeptemberben viszont már 33,1 százalékkal nőtt a GDP, részben a kormányzat több mint 3000 milliárd dolláros gazdaságösztönző csomagjának köszönhetően, illetve a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos megszorítások feloldására.