Inverzzé vált az amerikai hozamgörbe, a hároméves amerikai kincstárjegyek hozama pénteken már ha minimálisan is, de magasabbra emelkedett mint a tízéves államkötvényeké s ez meglehetős nyugtalansággal töltötte el a befektetőket, a pénteki kereskedés során az összes jelentősebb részvényindex egy százalékot meghaladó eséssel reagált a jelenségre - jogosan.

Az elmúlt évtizedekben a hozamgörbe negatívvá válása ugyanis azt jelezte előre, hogy hamarosan jelentősen lassulhat az amerikai gazdaság, esetleg recesszióba eshet. Az utóbbi fél évszázadban bekövetkezett hét amerikai recessziót hét esetben előzte meg a hozamgörbe inverzzé válása, így érthető az aggodalom.

Az inverz hozamgörbe azt mutatja, hogy a befektetők alacsonyabb kamat mellett hajlandóak hosszabb távon lekötni pénzüket, mint rövidebb távon. Ez pedig logikátlannak tűnhet, hiszen hosszabb távon elvileg magasabb kockázattal kell számolniuk, mint rövidebb távon, ezért az a természetes állapot, hogy a hosszabb lejáratú hozamok magasabbak a rövidebbeknél. Kivéve, ha a befektetők arra számítanak, hogy a romló gazdasági adatok láttán monetáris lazítás következik, s a közeljövőben valamikor a Fed elkezdi a kamatok ismételt csökkenését.

A Fed tisztségviselői és más szakértők is igyekeztek a jelenség nyomán megnyugtatni a befektetőket. Charles Evans, a Chicago Fed elnöke egy hongkongi konferencián arról beszélt: ugyan megérti a befektetők aggodalmát, azonban ő bízik az amerikai gazdaság erejében. Elmondása szerint a gazdasági és tőkepiaci környezet más, mint a korábbi ilyen helyzetekben, mivel az elmúlt évtizedben megváltoztak a körülmények, tartósan alacsonyabb hozamszintek alakultak ki a hosszabb lejáratokban. A mostani helyzetben, amikor a globális gazdaság trend alatti ütemben növekszik és a hosszútávú kamatok is alacsonyak, hozzá kel szokni ahhoz, hogy a hozamgörbe a szokásoshoz képest laposabb alakot vesz fel. Szerinte mostani alakja is inkább nevezhető laposnak, mint inverznek.

Attól, hogy most megtörtént a három hónapos hozam tízéves fölé kúszása, nem jelenti azt, hogy valami olyan sokk érte volna a gazdaságot, amitől romlottak volna kilátásai. Persze komoly kockázatok leselkednek az amerikai gazdaságra, ilyen például a kínai gazdaság lassulása is, ugyanakkor a munkaerőpiac erős és ez a fogyasztáson keresztül elegendő erőt ad a további növekedéshez - tette hozzá Evans.

Hasonló véleményen volt Mohamed el-Erian, az Allianz vezető makrogazdasági tanácsadója is a Bloombergen megjelent írásában. Ő is azt emelte, ki, hogy jelenleg kicsi az esélye annak, hogy az amerikai gazdaság a közlejövőben recesszióba süllyedjen, hacsak a szereplők negatív várakozásai önbeteljesítő jóslatként nem hatnak. El-Erian is az erős amerikai munkaerőpiacot emelte ki, amely egyáltalán nem olyan képet mutat, mint a korábbi növekedési ciklusok vége felé.

Fontos hozzétenni, hogy a hozamgörbe inverzzé válását a múltban sem azonnal követte a recesszió az Egyesült Államokban, a két időpont között a múltban átlagosan 18 hónap telt el, s a legrövidebb időköz sem volt kevesebb 13 hónapnál. A gazdasági visszaesést meg szokta előzni rendszerint az amerikai tőzsdéken egy medvepiac is - ami nem más, mint az S&P 500-as index 20 százaléknál nagyobb esése. Egy ilyenen már túl volt múlt ősszel az amerikai tőzsde, azonban ez nem annyira megbízható előjel, tekintve hogy a tőzsdei árfolyamok recesszió nélkül is képesek voltak 20 százaléknál nagyobb esésre.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!