Trump megígérte, hogy nem bántják az iráni műemlékeket

Esetleges csapásmérések esetén az iráni műemlékeket védelem illeti - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a Fehér Házban a Kiriákosz Micotákisz konzervatív görög kormányfővel közösen tartott sajtóbeszélgetésen.
Szász Péter, 2020. január 7. kedd, 21:53
Fotó: Getty Images

Trump közölte: tiszteletben tartja a nemzetközi jogot, amelynek értelmében háborús attakok esetében meg kell kímélni a történelmi és kulturális örökség emlékeit - idézi az elnököt az MTI.

Az amerikai elnök lényegében megismételte saját és kormányzata korábbi álláspontjait. A péntekre virradóra Bagdadban célzott dróntámadással megölt Kászim Szulejmáni iráni tábornokról azt mondta: terrorista volt, tevékenységét az Egyesült Államok hosszú idő óta szorosan figyelemmel kísérte, és mielőtt végeztek vele, nagyszabású támadást készített elő amerikai érdekeltségek ellen. Trump azonban e tervezett támadás konkrét részleteivel vagy bizonyítékaival nem szolgált. De hozzáfűzte: Szulejmáni konvojával utazott a Hezbollah egyik vezetője is.

Az elnök megerősítette, hogy az Egyesült Államok felkészült bármilyen iráni ellencsapásra. Ezt egyébként percekkel korábban tartott sajtótájékoztatóján Mark Esper védelmi miniszter is mondta.

Irakról szólva Trump úgy fogalmazott: valamikor, egyszer majd ki szeretné vonni a az amerikai csapatokat a közel-keleti országból, de egyelőre erről nem lehet szó. "Ez a lehető legrosszabb dolog lenne Irak számára" - Egy esetleges kivonulással most nagyobb teret engednének Iránnak. Állítása szerint Washington szeretne hozzájárulni Irak biztonságának biztosításához.

Az Irak ellen bejelentett esetleges szankciókat firtató kérdésre Trump azt válaszolta: csakis abban az esetben hoznak büntető intézkedéseket Bagdad ellen, ha nem bánik tisztelettel az Egyesült Államokkal.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Darquan, 2020.01.08 16:54

@laci_52: salaam alaikum, te kedves perzsa troll. .:)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

laci_52, 2020.01.08 00:30

Trump inkább azt ígérje meg, hogy egyáltalán nem bántja Iránt. Bántotta Irán az USÁ-t?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

toferi41@freemail.hu, 2020.01.07 23:52

Azután pedig ha mégis egy egy műemléket eltalálnak,-majd azt mondja az amerikaiak béke bajnoka, aki azért, hogy egy háborús előkészületet megelőzzön , külföldön előre lelövi az ellenség vezért,s ezt úgy magyarázza mint ha önvédelmi helyzetben lett volna-, hogy nem is volt a műemlék valódi műemlék, vagy azt állítja, hogy terroristák búvóhelye volt, stb, stb.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html