Újabb csapásokat mér az USA Iránra

Az amerikai kormány 17 szankciót hozott iráni vállalatok és személyek ellen.
Rácz Gergő, 2020. január 10. péntek, 18:54
Fotó: Getty Images

A büntetőintézkedések az iráni ipar több ágazatát - köztük az acél- és a textilipart, az építőipart és a bányászatot - idézi az MTI Mike Pompeo külügyminisztert és Steven Mnuchin pénzügyminisztert.

Az amerikai kormányzat ezen kívül szankciókkal sújtotta az iráni biztonsági szolgálat tagjait és a kedden iraki támaszpontok elleni támadásokat végrehajtó irániak, köztük az iráni Forradalmi Gárdával szorosan együttműködő Baszidzs nevű önkéntes paramilitáris szervezetet.

Az új szankciókat Mike Pompeo az Irán által kedden két iraki katonai támaszpont ellen végrehajtott támadásokkal indokolta. A büntetőintézkedéseket - még konkrétumok említése nélkül - először Donald Trump amerikai elnök jelentette be szerdán a Fehér Házban tett nyilatkozatában.

A bejelentés után az újságírók az iráni Kászim Szulejmáni tábornok múlt hét pénteken Bagdadban amerikai célzott dróntámadással végrehajtott likvidálásáról faggatták az amerikai külügyminisztert. Mike Pompeo leszögezte: Szulejmáni eltávolítása indokolt volt, egybehangzó hírszerzési jelentések szerint az iráni tábornok amerikai nagykövetségek elleni nagyobb támadást készített elő. A miniszter azonban leszögezte: további részleteket egyáltalán nem kíván nyilvánosságra hozni. Csak annyit mondott: "ennek meg kellett történnie, amerikai életek voltak veszélyben".

Pompeo hangsúlyozta azt is: a kedden Irán által két iraki katonai támaszpont ellen végrehajtott támadásokkal Teherán egyértelmű szándéka az volt, hogy amerikaiakat öljön meg.

Az ukrán repülőgép szerdai teheráni katasztrófájára vonatkozó kérdésre válaszolva az amerikai diplomácia vezetője úgy fogalmazott: "úgy hisszük, valószínűsíthetően iráni rakéta lőtte le" a gépet. Pompeo a sajtótájékoztató után közleményben Kuba ellen is büntetőintézkedést jelentett be, közölte, hogy az amerikai kormányzat korlátozza az Egyesült Államok és Kuba között közlekedő kereskedelmi repülőjáratokat, kivéve a havannai José Martí nemzetközi repülőtérre irányuló forgalmat.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

MLB2019, 2020.01.13 07:27

@Józsi2222: "Arabok e vagy velük egy követ fújó perzsa terroristák, nekem az egy kutya."
Kit nevezel terroristának? Akit a birodalmi propaganda annak kiállt ki?
Valahogy az az érzésem, hogy a valódi terroristákat te mentegeted. Persze te még azt is elhitted, h a bin laden rombolta le a három tornyot, szóval nincs min csodálkoznom..
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Józsi2222, 2020.01.12 21:34

@MLB2019:
Nem kötöszködöm itt tovább, inkább köszönetet mondok.
Igaztalanul állítottam, hogy arab terroristákat vesztek védelmetekbe.
A védelembe vett terroristák perzsák.
A lényeg számomra úhyis a terrista jelző volt.
Arabok e vagy velük egy követ fújó perzsa terroristák, nekem az egy kutya.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

MLB2019, 2020.01.11 22:14

@Józsi2222: "A perzsák nem arabok?"
Látod, ma is tanultál vmit, takonytroll.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Józsi2222, 2020.01.11 21:22

@MLB2019:
A perzsák nem arabok?
Hát mi a szöszök?
Talán a pirézekkel rokonok?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

znojmo, 2020.01.11 17:17

@katolikus:
Csak ők nyerték meg az első majd a 2. világháborút is, nélkülük a Szovjetunió is elesik.
a demokráciát visszaállították Európában ők és nem az oroszok. Minden diktatúra fél az amcsiktól és joggal.
Amerika Isten ajándéka, hogy megvédje a Földet a pusztulástól, ha tetszik ha nem!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html