Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A tárcavezető az amerikai járványügyi hivatalra (CDC) hivatkozva közölte, hogy 2000 óta - amikor pedig már megszűntnek nyilvánították a betegséget - nem diagnosztizáltak ennyi megbetegedést. Alex Azar közleményt adott ki, amelyben nagyobb átoltottságot sürgetett. Arra hívta fel a figyelmet, hogy az oltóanyagok - az egyes, interneten terjedő információkkal ellentétben - évek óta bizonyítottan biztonságosak.

Az idén 695 beteget kezelnek kanyaróval, a legtöbb megbetegedést az északnyugati Washington államban és New Yorkban regisztrálták. New York városának Brooklyn negyedében néhány héttel ezelőtt egészségügyi szükségállapotot hirdettek a hatóságok és elrendelték a kötelező oltást is. Az oltásnak "ellenálló" szülőket törvény elé idézték, akár ezerdolláros büntetésre is számíthatnak. Brooklyn ortodox zsidó közösségében egyébként tavaly október óta 390 új kanyarós megbetegedést rögzítettek.

A betegség terjedését az erősödő oltásellenes mozgalom segíti elő, több közösségi portálon is rendszeresen jelennek meg hamis információk az oltások állítólagos veszélyességéről. Amesh Adalja, a Baltimore-i Johns Hopkins kórház fertőző betegségekkel foglalkozó egyik orvosa szerdán újságíróknak azt mondta: a betegség teljes mértékben megelőzhető. "Most, 2019-ben, e betegség ellen kell küzdenünk, holott már az 1960-as évek vége, azaz az oltóanyagok kifejlesztése óta ezzel már nem is szabadna foglalkoznunk" - fogalmazott az orvos.

Az amerikai járványügyi hivatal szerdán ismételten közleményt adott ki, amelyben arra hívta fel a figyelmet, hogy amennyiben a járvány terjedése folytatódik, és az alacsony átoltottságú közösségekben nem sikerül gátat vetni neki, akkor a kanyaró az Egyesült Államokban ismét mindennapos betegség lehet.

Magyarországon is újra feltűnt a betegség, de a szakértők szerint nem kell még járványtól tartani.