Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Nem kapott igazán nagy sajtóvisszhangot az amerikai elnök nemzetbiztonsági főtanácsadója, John Bolton (képünkön jobbra) látogatása Nagy-Britanniában. Donald Trump közeli munkatársa benézett a londoni külügyminisztériumba és beugrott Boris Johnson miniszterelnök Downing Street-i irodájába, mielőtt látványos búcsúztatás nélkül hazautazott volna Washingtonba. Laza fellépése a brit fővárosban ugyanakkor világosan megmutatta, a hatalom új elosztását a világ egykori és jelenlegi legerősebb nemzete között - indítja Bolton látogatását elemző cikkét Philip Stephens, a Financial Times publicistája.

Johnson és Trump különleges kapcsolatot alakíthat ki egymással. Bár különböző irányból jutottak el a hatalom csúcsára, mégis ugyanarra a nacionalista, bevándorlásellenes populizmusra építve szerezték meg vezető pozíciójukat, ami aláássa a nyugati demokráciákat. Egyiküknek sincsenek barátai az európai vezetők között és mindketten hanyagul bánnak a tényekkel, valamint az igazsággal.

Persze az USA és az Egyesült Királyság különleges viszonya nem új dolog - ez a brit külpolitika egyik alapköve Winston Churchill miniszterelnöksége óta. Ebben a viszonyban Nagy-Britannia a kisebb partner, amely ezt ellensúlyozandó szereti magát az okosabb félnek láttatni. Harold Macmillan, a szigetországot az 1950-es és 1960-as évek fordulóján kormányzó miniszterelnök hasonlata szerint Amerika az ókori Róma, amely mellett az Egyesült Királyság az akkori Görögország.

Gyengébb kis testvér

A helyzet annyiban változott, hogy brexittel küszködő országa élén Johnson sokkal jobban rászorul az USA-ra mint elődei. A válási megállapodás nélküli uniós kilépés - amire készül - azzal a súlyos következménnyel jár ugyanis, hogy egy csapásra ledönti a brit külpolitika európai támaszát. Már most sem kedvelik Berlinben és Párizsban, ám ha tényleg kiszakítja a szigetországot október végén az EU-ból, akkor az amerikai kapcsolatnak aránytalanul nagyobb súlya lesz a brit külügyekben, mint amilyen jelenleg van.

Bolton látogatása azt bizonyítja, hogy a washingtoni adminisztráció mindenkinél jobban tisztában van ezzel a változással. A nemzetbiztonsági főtanácsadó - aki inkább egyenrangú partnerként jelent meg a brit kormányfővel szemben, mint a valódi amerikai partner beosztottjaként - gyengéden világossá tette, mire számíthat az Egyesült Királyság az Egyesült Államoktól a brexit után. Bolton viselkedése és nyilatkozatai mindenkit emlékeztettek arra, hogy az USA külpolitikája Trump elnöksége alatt 180 fokos fordulatot vett a korábbihoz képest.

Mézes madzag

A korábbi elnökök egyetértettek abban, hogy a stabil, fejlődő Európa, amelynek országai egy gazdasági rendszerbe, illetve a NATO keretében egy katonai szövetségbe tömörülnek, az USA nemzetközi kapcsolatainak alapeleme, egyben a világon betöltött vezető szerepének egyik biztosítéka. Ezzel szemben az America First! jelszónak alárendelt új trumpi külpolitikához az "Oszd meg és uralkodj!" elve illik. A jelenlegi amerikai elnök nem országa legfőbb szövetségesét látja az EU-ban, hanem egy erős önálló szereplőt, amely képes például arra, hogy ne kövesse az USA-t az iráni atomalku felrúgásában vagy a kínai Huawei technológiai cég megleckéztetésében.

Így aztán azért tetszik a brexit a jelenlegi amerikai vezetésnek, mert gyengíti az EU-t. Ahogy Bolton fogalmazott: a washingtoni adminisztráció úgy véli, az USA érdekelt a sikeres brexitben. A főtanácsadó rögtön el is húzott egy mézes madzagot brit partnerei orra előtt. Kijelentette, hogy kormánya kész gazdasági ágról gazdasági ágra lépkedve gyors kereskedelmi megállapodásokat kötni a függetlenné váló szigetországgal. Az uniós szabványokat sértő amerikai mezőgazdasági áruk előtt utat nyitó agrármegállapodást, illetve a brit Nemzeti Egészségügyi Szolgáltatást az amerikai óriáscégek előtt megnyitó egészségügyi egyezséget későbbre hagynák.

Erősebb nagy testvér

A nagylelkű Bolton még arról is beszélt, hogy a Trump-adminisztráció egyelőre nem várná el a brit kormánytól, hogy álljon ki egyértelműen az USA mellett az Irán elleni kemény fellépésben - London eddig Berlinnel és Párizzsal együtt kereste a lehetőséget, hogyan tarthatná érvényben az iráni atomfegyverprogramot korlátozó, négy éve kötött biztonsági megállapodást -, és nem követelné azonnal a Huawey kitiltását sem a brit piacról. A Bloomberg publicistája azonban úgy véli, akinek van fogalma a diplomáciáról, az nem kételkedhet abban, hogy Trump a brexit után nem sokáig fog várni arra, hogy igazodásra kényszerítse Johnsont.

Az említett Macmillan kormányfő azért akarta bevinni az Egyesült Királyságot az Európai Gazdasági Közösségbe, az EU elődjébe, mert belátta, hogy személy szerint ő hiába lelkes híve az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok különleges viszonyának, országágnak szüksége van egy ellensúlyra, amellyel kiegyensúlyozhatja a vele szemben óriási fölényben lévő USA befolyását. És ez az ellensúly csak Európa lehet. (A britek belépését az 1960-as évek elején a saját európai befolyásának gyengülésétől tartó Franciaország vétózta meg.) A Bloomberg publicistája úgy véli, hogy Macmillan mai utóda, Boris Johnson is kénytelen lesz végül megtanulni ezt a leckét.

Nagyon készül az ellenzék

Harriet Harman munkáspárti és Ken Clarke konzervatív parlamenti képviselő kész elvállalni egy átmeneti kormány vezetését, amennyiben a parlament többsége szeptember elején egy bizalmatlansági indítvánnyal megbuktatná Boris Johnsont - idézte a BBC Jo Swinsont a Liberális Demokraták elnökét. E kabinet dolga annyi lenne, hogy halasztást kérjen a brexitre az EU-tól annak érdekében, hogy a szigetországban előrehozott parlamenti választásokat tarthassanak. A Liberális Demokraták a legkövetkezetesebben EU-párti politikai erő, amely igyekszik összehozni az ellenzék és az EU-párti toryk szövetségét a kemény brexit elkerülése érdekében. Swinson kijelentette, hogy tárgyalt a két politikussal, akiket azért kérdezett, mert ők a brit törvényhozás leghosszabb ideje folyamatos képviselői mandátummal rendelkező tagjai.Clarke 1970 óta parlamenti képviselő, egészségügyi, oktatási és pénzügyminiszterként tagja volt Margaret Thatcher és John Major kormányainak az 1980-as és az 1990-es években. Harmant 1982-ben választották meg először parlamenti képviselőnek, Tony Blair kormányaiban szociális miniszterként és a főállamügyész helyetteseként is szolgált. Jelölésük választ Jeremy Corbyn munkáspárti vezér kezdeményezésére, miszerint mint az ellenzék vezérének neki kellene vezetnie az átmeneti kormányt. A Liberális Demokraták szerint kizárt, hogy ehhez meglegyen a parlamenti többség.