A szóban forgó térség 7.7 millió hektár nagyságú és természetvédelmi terület, amely védett vadvilágnak ad otthont. Karibuk, jegesmedvék és más védett állatok élnek e vidéken - írja az MTI.

David Bernhardt bejelentette, hogy a szövetségi tulajdonban lévő terület bérleti jogait a minisztérium az év végéig értékesíti. "Új fejezet kezdődik az amerikai energiafüggetlenség történetében" - fogalmazott, kiemelve, hogy a kormányzatot "nem politikai megfontolások" vezették a döntés meghozatalakor. A döntés nyomán több ezernyi új munkahely is teremtődik majd.

A bérleti jogokat megvásárlók a kitermelés megkezdése előtt kötelezően földtani vizsgálatot végeztetnek majd.

Alaszka republikánus kormányzója, Mike Dunleavy és az alaszkai republikánus kongresszusi politikusok üdvözölték a minisztérium bejelentését, és szintén a munkahelyteremtést és a tagállam gazdaságának várható fellendülését húzták alá. "Donald Trump elnök és David Bernhardt belügyminiszter látomása Alaszka bőséges erőforrásainak felelősségteljes fejlesztését, új munkahelyek megteremtését, a gazdasági növekedés elősegítését és felvirágzást, legfőképpen pedig Alaszkának a nemzet energetikai politikájában játszott kulcsszerepe megteremtését eredményezi majd" - fogalmazott hétfőn kiadott közleményében Mike Dunleavy kormányzó.

A Biológiai Sokszínűség Központja nevű környezetvédelmi csoport ügyvédje, Kristen Monsell szintén közleményt adott ki, amelyben a védett állat- és növényvilágra nézve veszélyesnek minősítette a gáz-és olajkitermelés megindítását.