Közeleg a fejreállás az USA-ban?

Megnőtt a közgazdászok száma, akik szerint recesszióba süllyed az amerikai gazdaság 2021-ben.
Domokos László, 2019. augusztus 19. hétfő, 13:15
Fotó: Getty Images

Az amerikai Nemzeti Üzleti Közgazdászok Szövetsége (NABE) által megkérdezett 226 szakértő 34 százaléka elkerülhetetlennek véli a recessziót 2021-ben. Arányuk az előző, februári felmérésben jóval kisebb, 25 százalék volt.

A válaszadók csupán két százaléka számít arra, hogy a recesszió még az idén bekövetkezik, 38 százalék szerint viszont a lassuló gazdaságot már jövőre recesszió váltja fel.

A közgazdászok aggodalmukat fogalmazták meg a Trump-kormányzat számos országgal szemben folytatott vámháborújával kapcsolatban, és úgy vélték, hogy az egyre növekvő költségvetési deficit is lassítja a gazdaságot - számolt be az MTI.

Az amerikai gazdaság 2,1 százalékkal nőtt éves összevetésben a június végével záródott három hónapban, ami lassulás az első negyedévi 3,1 százalékhoz viszonyítva.

HOZZÁSZÓLÁSOK