Beintettek Trumpnak - Leállt az amerikai kormányzat egy része

Az amerikai törvényhozók egész napos tárgyalás után sem tudtak megegyezni a kormányzat működését biztosító költségvetésben, így péntek éjféltől leállt az amerikai kormányhivatalok egy részének működése - írja az MTI.
Szabó Zsuzsanna, 2018. december 22. szombat, 08:04
Fotó: MTI/EPA

A nem létfontosságú hivatalok dolgozóit átmeneti időre fizetés nélküli szabadságra küldhetik, a létfontosságú intézmények - például a rendfenntartó erők vagy a nemzetbiztonsági szervek - alkalmazottai azonban továbbra is dolgoznak, és munkahelytől függően lesz, aki fizetésért teszi, lesz azonban, aki nem kap javadalmazást.

A törvényhozók a hét első felében megállapodtak ugyan abban, hogy rövid távra biztosítják a kormányzati költségvetést, de ebben az összegben nem szerepeltek az amerikai-mexikói határra építendő fal költségei. Donald Trump elnök válaszul bejelentette: csakis akkor írja alá a kormányzati költségvetést, ha az tartalmazza a tervezett fal költségeit. Trump ötmilliárd dollárt kért erre a kongresszustól.

Soha!

A demokrata párti politikusok nem hajlottak erre, sőt Chuck Schumer, a szenátus demokrata frakciójának vezetője a kongresszusban közölte: az elnök "soha nem kapja meg a pénzt a falra".

Bár Trump a hét közepén még úgy fogalmazott, hogy örülni fog, ha a kormányzati leállás hosszú ideig tart, péntekre már meggondolta magát, és hajlott az egyeztetésekre. Republikánus politikusokkal tárgyalt a Fehér Házban, majd Mike Pence alelnök a kongresszus republikánus vezetőivel és külön Chuck Schumerrel is megbeszélést folytatott.

Eredménytelen lett a szavazás

Pénteken délelőtt a képviselőház megszavazta a kormányzati költségvetést, amely magában foglalta a határon építendő fal ötmilliárdos költségét is. Az időközben már a karácsonyi ünnepekre hazautazott szenátorok is visszatértek a fővárosba, de a szenátusi szavazás - amely még pénteken későn este is tartott - eredménytelen lett.

"A kormányzat leáll, semmit nem tehetünk, mert szükségünk van a demokraták szavazataira" - fogalmazott Donald Trump abban a videoüzenetben, amelyet a kormányzati költségvetés elfogadásának határideje előtt két órával tett közzé. A határidő péntek éjfél volt. Az elnök még hozzátette: reméli, hogy a leállás nem tart sokáig.

HOZZÁSZÓLÁSOK