"Viszonzásra" kell számítania az Egyesült Államoknak, ha a jüant, illetve a kínai exportot fenyegető törekvéseiből törvény születik - utalt a pekingi álláspontra a kínai kereskedelmi minisztérium vezető tisztségviselője a China Daily (CD) című napilap keddi számában.

Amennyiben az amerikai törvénytervezetből törvény lesz, amely Kínát valutája manipulálásával bélyegezné meg és szabad utat engedne a kínai termékek importjának vámokkal történő korlátozásának, a helyzet egyaránt sújtaná Kínát és az Egyesült Államokat, s Kína ezt nem nézheti tétlenül - hangoztatta Ho Ning (He Ning), a minisztérium térségi ügyekért felelős főigazgatója. Hozzátette, a lépést "mindenképpen viszonozni" fogják.

"Felkészültünk arra, hogy a lehetséges következményeket kezeljük" - jegyezte meg a minisztériumi vezető, aki nem biztos abban, hogy a G20-ak közelgő csúcstalálkozóján a kínai nemzeti valuta árfolyamának kérdése felmerül-e, de megállapította: "A különböző országok, szerte a világban szeretik Kínát és a politikáját hibáztatni, beleértve a valutáját, amikor valamilyen problémájuk van".

A CD összeállításában ezután kitérnek arra, hogy az Egyesült Államokban áprilisban 9 százalék felett volt a munkanélküliség, a harmadik negyedévben pedig 2,5 százalékra esett vissza a gazdasági növekedés, ami újabb recesszió lehetőségét vetítette előre.

Egy másik megszólaltatott minisztériumi vezető szerint az amerikai gazdaság lassulásával és az európai hitelválsággal megnőtt az esélye annak, hogy protekcionista lépések újabb körével támadják a kínai exportot. Ennek Kínában máris több jelét látják.

A CD utal Demetrios Marantis az Egyesült Államok kereskedelmi képviselőjének napokkal korábban elhangzott szavaira, amelyek szerint országa a közelmúltban több mint 200 kínai belföldi támogatási programot vizsgált meg, s megállapította: minden eszközzel folytatni fogják a nyomásgyakorlást Kínára.

Kínában banki, minisztériumi vezetők és politikusok már korábban is többször jelezték, amennyiben a szenátus jóváhagyását követően az amerikai képviselőház is elfogadja a szóban forgó törvénytervezetet és azt Barack Obama elnök is aláírja, félő, hogy a világ két legnagyobb gazdasága között kereskedelmi háború robban ki. A törvénytervezetről az Egyesült Államokban is széles vita folyik, s miközben támogatói az amerikai piac védelmének és a munkahelyek növelésének lehetőségét látják benne, mások megkérdőjelezik ezt, s inkább a veszélyeire figyelmeztetnek.