Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Szlovákiában petícióban tiltakoznak a gömöri lakosok az R2-es gyorsforgalmi út Rozsnyó-Szádalmás szakaszának megépítésére kiírt közbeszerzés leállítása miatt - adta hírül a pozsonyi Új Szó. A Nemzeti Autópálya-társaság július elején vonta vissza az R2-es gyorsforgalmi út Rozsnyó-Szádalmás szakaszára kiírt közbeszerzést.

Burdiga Pál Kassa megyei és rozsnyói önkormányzati képviselő  és a helyi lakosok évek óta küzdenek azért, hogy megépüljön az alagút. A petíció kezdeményezői levelet írtak Andrej Dolezal közlekedési miniszternek is, magyarázatot kérve, miért állították le a közbeszerzést. Burdiga elmondta, hogy a téma nagyon rezonál az emberek között, sokan kérdezik, mi történt a beruházással.

"Ha a miniszter úr nem akar velünk szóba állni, akkor csendes demonstrációt fogunk tartani a szoroskői alagútnál" - mondta. Dolezal válaszára legfeljebb július 22-éig várnak, aztán megkezdik a tiltakozó akció előkészítését. Burdiga érthetetlennek tartja, miért állították le a közbeszerzést öt nappal a határideje előtt, úgy véli, hogy a mostani kormány csak azért merte ezt a húzást megtenni, mert a magyaroknak nincs parlamenti képviselete.