Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az olajárak a következő fél évben elindulnak visszafelé a jelenlegi hordónként 80 dollár körüli árról, mert Szaúd-Arábia és szövetségesei képesek elég energiahordozóval ellátni a piacot - vélik a Barclays elemzői vitatkozva más nagybankoknál dolgozó kollégáikkal. A CNBC tudósítása szerint a brit pénzintézetnél úgy látják, hogy vitapartnereik lebecsülik a szaúdiak és az oroszok piacszabályozó képességét.

A Morgan Stanley nemrégiben az jósolta, hogy a londoni Brent, amellyel július közepén kicsit a 80 dollár/hordós ár alatt kereskedtek, hat hónapon belül 85 dollárra drágul. A Goldman Sachs arra figyelmeztette ügyfeleit júniusban, hogy a fekete aranyért már a nyáron hordónként 82,5 dollárt kell majd adni.

Csak kicsit lesz több

A július első felében kialakult 77-79,5 dolláros árfolyosó nem maradt el messze ettől, ám a Barclays szakértő ennek tudatában is csak három dollárral, 73 dollár/hordóra emelték korábbi év végi előrejelzésüket, részben azért, mert az USA szankcióinak újjáéledése miatt csökkenni fog az iráni export, részben azért, mert az elmúlt időszakban visszaesett Líbia kivitele. A további drágulásra számítók emellett meg szokták említeni a csökkenő venezuelai kitermelést.

Az OPEC, Oroszország és más olajtermelő országok nemrégiben megállapodtak abban, hogy napi egymillió hordóval bővítik a világpiaci olajkínálatot a felgyorsult drágulás megfékezése érdekében. (Az utóbbi nyomán három és fél éves csúcsra ment fel a fekete arany ára.) Sok elemző azonban úgy véli, hogy ezzel gondok lesznek, mert kevés olyan ország van, amelynek vannak a kínálat növeléséhez elegendő tartalékkapacitásai.

Tévednek

A Barclays szakértői szerint azonban alábecsülik Szaúd-Arába, Kuvait, az Egyesült Arab Emírségek és Oroszország erejét. Az amerikai Energy Information Administration becslése szerint összesen napi másfél millió hordóval több olajat lennének képesek a felszínre hozni, mint most.

Emellett sok piaci megfigyelő abból indul ki, hogy a szaúdiak és az oroszok 80 dollár körüli árat akarnak. A brit elemzők azonban úgy vélik, hogy a szaúdi vezetésre hatnak Donald Trump amerikai elnök szavai, aki kifogásolta a jelenlegi árszintet, miután a két kormány jó viszonyban van egymással.

A történet következő fejezetében Szaúd-Arábia több olajat exportálhat az Egyesült Államokba. Ennek eredményeként feltöltődnek az ottani tárolók. Miután az USA-nak vannak a legjobban átlátható és a kereskedők által figyelemmel kísért olajtartalékai, ez a körülmény vissza fogja fogni az áremelkedést.

A fotó forrása: Katona Vanda/Napi