A kamatcsökkentés mellett a jegybank két új programot indításáról is döntött: 10 milliárd font értékben befektetésre ajánlott vállalati kötvényeket vásárol a következő másfél évben, valamint akár 100 milliárd font értékben kihelyezett kedvezményes kölcsönökkel támogatja a pénzintézetek hitelezési tevékenységét.

Carney a kamatdöntést követően hangsúlyozta, hogy továbbra is kiáll amellett a véleménye mellett, hogy az Egyesült Királyság "kezelni tudja a változásokat", de bár a monetáris politika mérsékelheti a Brexit utáni gazdasági lassulást, nem tudja teljes mértékben ellensúlyozni az EU-ból való kilépés hatásait.

A Brexit és ennek már most megmutatkozó gazdasági következményei miatt a jegybank jelentősen, 2,3 százalékról 0,8 százalékra csökkentette a 2017-es növekedési előrejelzését májusi becsléshez képest. A BoE soha ilyen mértékben nem rontotta a GDP előrejelzését azok 1993-as bevezetése óta. A Bank of England (BoE) szerint az előrejelzési időszak végére a GDP vélhetően 2,5 százalékkal alacsonyabb növekedési ütemet mutat majd, mint azt májusban jelezték, azaz 2018-ra a jegybank a korábban várt 2,3 százalékos bővülés helyett 1,8 százalékosra számít.

Eközben a munkanélküliség a következő két évben 5,5 százalékra emelkedik 4,9 százalékról. Ezzel együtt a BoE szerint az infláció sokkal gyorsabban fog emelkedni, miután a Brexit miatt nagyot gyengült a font. Ennek megfelelően a pénzromlás üteme elérheti a 2,4 százalékot két év alatt.

Nem lesz recesszió

A jegybankelnök ugyanakkor kérdésre válaszolva elmondta, hogy 2017-ben lassú növekedéssel számolnak, de recessziót nem várnak, miután a most bejelentett csomag a gazdaság számára egy pufferként működhet. Az ösztönző intézkedések Carney szerint javították az ország gazdasági kilátásait.

Az alacsonyabb alapkamat reményei szerint azonnal éreztetni fogja kedvező hatását. A Bank of England (BoE) minden tőle telhetőt meg fog tenni azért, hogy az új realitásokkal szembesülő brit gazdaságban teljesüljenek a monetáris és fiskális célkitűzések. A kormányzó ezzel a brit EU-tagságról tartott népszavazás utáni reálgazdasági és piaci sokkra utalt.

A jegybankelnök ismét kizárta a negatív kamatok bevezetését az Egyesült Királyságban. "Nem rajongok a negatív kamatokért" - fogalmazott, majd hozzátette: van más lehetőségünk az ösztönzésre, ha szükséges. Azt viszont elképzelhetőnek nevezte, hogy 0 közelire szállítják le az alapkamatot. A MarketWatch szerint Carney a sajtótájékoztatója elején a további kamatvágások lehetősége előtt is nyitva hagyta a lehetőséget, ha az adatok továbbra is a gazdaság lassulását jelzik. Az úgynevezett helikopterpénz használatának lehetőségét a gazdaság ösztönzésére szintén kizárta.

Carney ugyanakkor üzent a bankszektornak is: mint mondta, a bankoknak nem lehet kifogásuk az ellen, hogy ezt a kamatcsökkentést továbbítsák az ügyfeleik felé is.

Elemzőknek tetszett a lépés

A MarketWatch szerint elemzők összességében üdvözölték a jegybank kamatcsökkentést, a mennyiségi lazítási program kiterjesztését, a vállalati kötvényvásárlást és egy új finanszírozási programot tartalmazó gazdaságösztönző csomagját.

A kamatcsökkentés a MarketWatch szerint jó hír volt a brit ingatlanpiaci vállalatoknak, a Persimmon and Berkeley Group Holding papírjai 2,5 százalékot erősödtek, míg a kereskedelmi ingatlanokkal foglalkozó Intu Properties részvényárfolyama 3 százalékkal ugrott meg.

Eközben a font a bejelentés előtti 1,3321 dolláros szintről 1,3168 dollárra esett. A 10 éves kötvények hozama az ösztönzőcsomag bejelentésének hatására 0,65 százalékra csökkentek 0,80 százalékról.