Conte a brüsszeli EU-csúcsot követően hangsúlyozta, hogy a korábban bejelentettnél, a bruttó hazai termék (GDP) 2,04 százalékánál nem tudják jobban lefaragni a jövő évre tervezett költségvetési hiány mértékét. Nincs elegendő mozgásterünk arra, hogy úgy alkudozzunk, mint a piacon - mondta a kormányfő.

Az újonnan ajánlott 2,04 százalékos hiánycél bár alacsonyabb az eredetileg tervezett 2,4 százaléknál, azonban nem tudni, hogy ez elegendő lesz-e az úgynevezett túlzottdeficit-eljárás elkerüléséhez.

Büntetés is jöhet

Sajtójelentések szerint az Európai Bizottság december 19-én tehet majd javaslatot az eljárás megindítására, miután Róma a korábbi felszólítás ellenére sem volt hajlandó korrekcióra, és ezt január végén hagyhatják jóvá az EU-s pénzügyminiszterek.

Az eljárás keretében ajánlásokat küldhetnek Olaszországnak, s nem teljesítés esetén pénzügyi szankciókat is elfogadhatnak. A büntetés összege elméletileg a GDP 0,2 százalékát, a 3,4 milliárd eurót is elérhetné.

Elszállt államadósság

Az alapvető probléma, hogy az új populista olasz kabinet az elődjénél lényegesen magasabb hiánycélokat tűzött ki a következő három évre, ráadásul véget kívánna vetni a kiadások leszorítását célzó eddigi reformfolyamatoknak.

Olaszország államadóssága 2300 milliárd euró, a GDP 131 százaléka, ami a második legmagasabb arány az EU-ban, több mint duplája a 60 százalékos uniós plafonnak.

Kikényszeríthetik a korrekciót

Bármi is legyen a politikai huzavona eredménye, a helyzet tovább fokozza a piaci bizonytalanságot az eurózóna harmadik legnagyobb gazdaságának számító állammal szemben. A nyugtalan helyzetben a piaci folyamatok egyesek szerint még ki is kényszeríthetik a korrekciót, sőt akár a koalíció felbomlásához is vezethetnek.