V4 találkozó lesz Budapesten Ukrajna miatt

A visegrádi országok (V4) külügyminiszterei a német diplomácia vezetőjével tárgyalnak az ukrán válságról csütörtökön Budapesten, a találkozót a német fél kezdeményezte - mondta kedden Berlinben a Külügyminisztérium EU-ügyekért felelős államtitkára.
MTI, 2014. március 11. kedd, 12:16
Fotó: Napi.hu

Győri Enikő magyar újságíróknak tartott tájékoztatóján kiemelte: Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter budapesti tárgyalása a Csehországot, Lengyelországot, Magyarországot és Szlovákiát összefogó V4 csoport külügyminisztereivel azt jelzi, hogy "a V4 nagyon fontos egyeztető fórummá válik nemcsak ennek a négy országnak, hanem Európa vezető hatalmának is". Az államtitkár hangsúlyozta: Magyarország abban érdekelt, hogy az Európai Unió egységesen és következetesen lépjen fel az ukrán válságban.

A közösségnek tanulnia is kell az "ukrán helyzetből", hiszen "nem jó, ha mindig csak reagálunk és rosszul értelmezzük a fejleményeket és a veszélyeket" - tette hozzá Győri Enikő, rámutatva: fontos, hogy "legalább a Balkánon ne kövessük el ugyanezeket a hibákat".

Az államtitkár elmondta: igyekezett felhívni német tárgyalópartnerei figyelmét, hogy az ukrajnai válság tapasztalatait levonva "a Balkánon hiteles bővítési politikát kell folytatni".
Győri Enikő kétnapos berlini hivatalos látogatása során tárgyalt többek között a Bundestag EU-ügyekért felelős bizottságának több tagjával és az ellenzéki Zöldek EU-munkacsoportjának tagjaival, valamint Michael Roth-tal, a német külügyminisztérium uniós ügyekért felelős államminiszterével.

Valamennyi megbeszélésen szóba került az uniós társállamokból érkező munkavállalókkal kapcsolatban a szegénységi bevándorlásról indult vita. A szociális turizmusnak is nevezett jelenség "létező probléma", Németország azonban nem kívánja korlátozni a munkavállalók szabad mozgását, és az uniós joggal összhangban álló megoldáson dolgozik - emelte ki Győri Enikő, hozzátéve: a formálódó német reform a szociális ellátórendszer kiskapuinak bezárását, a visszaélési lehetőségek megszüntetését célozza. A tervezett lépések nem hozzák hátrányos helyzetbe a Németországban tisztességesen dolgozni szándékozó uniós munkavállalókat, ami "megnyugtató" Magyarország szempontjából is - mondta az államtitkár.

A tárgyalásokon szó esett egyebek mellett klíma- és energiapolitikai kérdésekről is, amelyekkel kapcsolatban Győri Enikő hangsúlyozta, hogy Magyarország tiszteletben tartja a német energiapolitikai fordulatot, amely az atomerőművek leállítását és a kieső termelés megújuló forrásokra alapozó pótlását jelenti. Ugyanakkor Magyarország az atomenergiát is "tiszta energiaforrásnak" tekinti, és szeretné elérni, hogy az EU "technológiasemleges támogatási politikát" folytasson az energia és a klímavédelem területén - tette hozzá.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Blama, 2014.03.11 12:52

@jobbajobb: ceterum censeo: jobbajobbot törölni kell!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

jobbajobb, 2014.03.11 12:19

...lehet itt találkozhatni ,putyin nem károlyi....,jó ha ezt a szlovákok-szerbek-románok -ukránok észben tartják !!!!!!!!!!!..és nem vagyunk 1920-ban ..
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html