Kedd este vádalku keretében, eskü alatt azt vallotta Michael Cohen, Trump volt ügyvédje, hogy a 2016-os elnökválasztási eredmény befolyásolása érdekében Trump utasítására bűncselekményt követett el, azaz a kampányfinanszírozási törvény megsértésével hallgattatott el lefizetéssel egy pornószínésznőt és egy playboy-modellt.

Most a New York Times arról számolt be, hogy New York államban vizsgálat indulhat az elnök érdekeltségi körébe tartozó Trump Organization vállalatcsoport ellen, hogy egy fiktív megbízási szerződésre 130 ezer dollárt fizettek Cohennek, akin keresztül Danielshez jutott a pénz az elnökkel közös, állítólagos afférjuk elhallgatása miatt.

A keddi bírósági tárgyaláson az ügyvéd ügyében kampánytámogatások illegális folyosítását, adóelkerülést, banki csalást állapítottak meg. Ezek miatt merült fel a vizsgálat, de a körzeti ügyész irodája azt közölte, hogy még nem döntöttek az ügyben. Az sem világos, hogy csak a cég, vagy annak két magas beosztású vezetője ellen is vádat emelnek-e.

A fotó forrása: AFP Photo.