Vajon miről tárgyalt az FBI igazgatója - és mi köze ehhez Trumpnak?

James Comey, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója zárt ajtók mögött tanácskozott a szenátus hírszerzési bizottságának republikánus és demokrata párti tagjaival.
Dzindzisz Sztefan, 2017. február 18. szombat, 09:57
Fotó: Reuters

A tanácskozásról semmi nem szivárgott ki, a várakozó újságíróknak egyetlen szenátor sem nyilatkozott. A megbeszélés mintegy három órán keresztül tartott, egy külön biztonsági felszereléssel és ellenőrző rendszerrel ellátott szobában a szenátus egyik épületének alagsorában.

A tanácskozásra a Trump-kampánycsapat tagjai és orosz tisztségviselők közötti feltételezett találkozók miatti viták közepette került sor, ám egyetlen szenátor sem volt hajlandó megerősíteni, hogy ez lett volna megbeszélésük témája is. "Csak egy normális titkosított megbeszélés volt" - nyilatkozta Richard Burr, észak-karolinai republikánus szenátor. Mark Warner, virginiai demokrata párti politikus azt mondta az újságíróknak, hogy "egyáltalán nem fogok róla beszélni", de azt is hozzátette, a bizottság kidolgozta, hogy a Fehér Házban ne semmisíthessenek meg olyan dokumentumokat, amelyekre a törvényhozóknak a vizsgálat során szükségük lesz - írja az MTI.

Marco Rubio floridai republikánus szenátor Twitter-bejegyzésében azt írta: "nagyon bizakodó vagyok most, hogy a szenátus hírszerzési bizottsága, amelynek tagja vagyok, alapos kétpárti vizsgálatot folytat majd Putyin beavatkozásáról és befolyásáról".

A bizottság vizsgálatot folytat Oroszország feltételezett beavatkozásáról az amerikai választásokba, és ennek keretében feltérképezi, hogy voltak-e kapcsolatok a Trump-kampány munkatársai és Oroszország között. Az elnök nemzetbiztonsági főtanácsadója, Michael Flynn hétfőn mondott le, miután kiderült, hogy elhallgatta Mike Pence alelnök előtt a Washingtonban akkreditált orosz nagykövettel még az elnöki beiktatás előtt folytatott telefonbeszélgetésének tartalmát.

Maga Donald Trump többször is cáfolta, hogy a választások idején bármiféle kapcsolat lett volna kampánycsapata és Oroszország között. A The New York Times című lap a hét elején arról közölt cikket, hogy a Trump-kampány munkatársai a választások előtti időszakban vették fel többször is a kapcsolatot egy orosz tisztségviselővel.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

POTUS, 2017.02.18 12:03

@Rodent: "onkenyesen levalthatjak"

Kik? A CIA vagy az FBI? Miért nem mindjárt ezek választják az elnököt?

Ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Rodent, 2017.02.18 11:46

@POTUS: Hiaba neveznek ki valakit kapitanynak, ha a legenyseg ugy erzi, hogy az illeto megorult, veszelyt jelent a legenysegre vagy civilekre, akkor onkenyesen levalthatjak. trumpli nemzetbiztonsagi tanacsadoja repult a multkor, mert kiderult, hogy az oroszok seggnyaloja es felrevezette a tobbieket. Nem csoda, hogy nem biznak trumpliban, hisz az o embere volt.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

POTUS, 2017.02.18 11:25

CIA, FBI a megválasztott amerikai elnök ellen... Egyre jobban kilóg a (patás) lóláb az amerikai "liberális demokrácia" leple alól.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Winter, 2017.02.18 10:09

Hisztériáznak a liberálnáci patkányok.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html