Diplomáciai források beszámolója szerint Peking Európai Unió mellett működő Állandó Képviseletének vezetője nyilatkozatában azt hangsúlyozta, hogy Kína és az EU közös felelőssége a nemzetközi szerződések által szabályozott többoldalú kereskedelmi rend megőrzése.

A világban eluralkodott nagyfokú bizonytalanság idején a Kína és az Európai Unió közötti stabil kapcsolatok rendkívül értékesek - fogalmazott Csang Ming. A kirendeltség-vezető szerint Amerika hátat fordít az elismert nemzetközi szabályoknak. A határozatot "tipikusan egyoldalúnak és protekcionistának nevezte, amely véleménye szerint visszaállítja a "dzsungel törvényeit" a nemzetközi kereskedelemben. Teljes körű bevezetése esetén súlyosan fog érinteni mindenkit, beleértve az EU-t is - szögezte le.

Kínának és az uniónak, mint a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) két legfontosabb tagjának egyértelműen ki kell állniuk a protekcionizmus ellen, közös fellépéssel kell megőrizniük a kereskedelem multilaterális rendjét, a globális gazdaság szilárd és fenntartható alapjait - mondta Csang Ming.

Csütörtökön Donald Trump amerikai elnök 100 milliárd dollárral emelte meg a tétet a Kínával folytatott külkereskedelmi vitában. (Trump hosszú kereskedelmi háborúra készül - ezt már olvasta?) Az eredetileg 50 milliárd dollár értékű kínai importra kilátásba helyezett vámemelést további 100 milliárd dollár importértékkel növelte meg, miután Kína az eredeti intézkedésre tett ellenlépésként a maga részéről is összeállított egy 50 milliárd dollár értékű, vámmal sújtandó listát amerikai importcikkekből.

Egy héttel ezelőtt, pénteken léptek hatályba az acél- és alumíniumtermékek amerikai importjára kivetett vámokról szóló elnöki nyilatkozatok.

Az Európai Unió tagországainak vezetői március végén tartott brüsszeli csúcstalálkozójukon elfogadott zárónyilatkozatukban leszögezték: az uniónak állandó mentességet kell kapnia az importált acélra és alumíniumra kivetett amerikai védővámok hatálya alól, miután az Egyesült Államok kormányzata bejelentette, egyelőre mentesítik az EU országait a vámok alól. A dokumentum aláírói szerint az intézkedés nem igazolható az emlegetett nemzetbiztonsági okokkal és nem nyújt megfelelő orvoslatot sem a globális túlkapacitás valós problémájára - írta az MTI.

A kép forrása: Pixabay.